Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1963-05-02

r ... n v A pártszerveze nek elsősorban, ezen a területen kell segítenie a szakmai­vezetésnek. i . , , ,, . Még egyszer meg emliti,helyes,ha a pártszervezet is kap lényégés kérdések­nél tájékoztatást a főszerkesztővel együtt,de nem ez a fo probléma. Igaz elvtárssAmit Péner elvtárs mondott azza egyet ért,azonban Ő is helyes­nek tartsa,ha a-lényeges kérdések tárgyalásánál meghívjak a pártszervezetet is,azonban ez az alapszervezet jó munkáját nem befolyá­solhat ja.Elsődleges feladata a pártszervezetenek az eszmei-ifleologiai mun­ka fokozása • Sala elvtárs: A tájékoztatás a párt K.B. feladata,ugyanúgy a politikai “ irányítás is,de a helyi pártszervezet feladata,hogy a KB, sajtóra vonatkozó határozatának végrehajtását biztosítsa. Helyesleime a KB. és a helyi pártszervezet munkáját koordinálni,hogy bizonyos kérdések­ben - a végrehajtás tekintetében - egyforma álláspontot képviseljenek. A helyi pártszervezet felada Sala elvtárs véleménye szerint az is^hogy ha a K.B. ad egy irányvonalat,annak következetes betartását ellenőrizze, ezt szeme&őtt tartsa. Egyet őrt azzal is,hogy a kisegítő személyzettel ^ való foglalkozás kimaradt az anyagból és ezt pótolni kell. Sala elvtárs is alá támassza,hogy az újságírókkal szemben nem lehet nagy követeléseket állítani társadalmin,munka tekintetében,mert nagyon elfog­lalt emberek,különböző helyken végeznek társadalmi munkát. Raicsánvi elvtársi Teljesen egyet ért Péner elvtárssal,nem a tájékoztatás, —----------------------------hanem az ideokgáiai munka lég döntőbb.A tájékoztatás a BB* részéről alapos és sokoldalú,ezt a tájékoztatást minden esetben a fő­szerkesztő továbbítja a szerkesztő bizottság felé,ahol a partszervezet titkára is jelen van. Véleménye szerint nagy leterhelés lenne a parttit­károknak, ha mindeh egyes tájékoztatáson rósztvennének,mert igen gyakran vannak ilyenek. , , ,,.4, , A megoldást abban látja Rajcsányi elvtárs,hogy a párttitkar es a főszer­kesztő kölcsönösen tájékoztassák egymást. _ „ , A propagandisták kérdésével kapcsolatban az a javaslaté,hogy elsősorban házon belül - Népszava,Könyvkiadók stb.- végezzenek propaganda munkát,ez azért is fontos,mert a,propagandisták látóköre ezáltal bővül,ugyanis vé­­^ geznek most is propaganda munkát de olyan helyeken mint a HNF. Béke tanács stb.ahol az előadásukat megtartják az érte járó pénzt felveszik es ezzel be is van fejezve. Azért is előnyös lenne ha máshol végeznének prop.mun­kát,mert az újságíró körükben sok az elvont-általános ismeret és keves a konkrét gyakorlati munka. Komoróczi Sándorné: A tájékoztatás kérdésével kapcsolatban elmondja, ........................... .........hogy a vállalat pártvezetőségének eziranyu kérését/ szerénynek tartja,ha nincs meg a kellő tájékoztatás, akkor nem lehet jól eredményesen politizálni,nem beszélve arról,hogy a KB. a partszervezet feladatait is megszabja. Szerény kérésnek tartja azt is,hogy a KB.ille­tékes osztályainak instruktorai igenis keressék meg a pártszervezet veze­tőit amikor kint járnak a lapoknál. Kéri a VB.—t,hogy a központ íele is­mételten tegyék e kérdést szóvá. Ami az aktivisták kérdését illeti,ott nem az a helyzet,hogy keves az agti 1 vista,haneip£ az,hogy egyesek túl vannak terhelve,többet mái’ nem bírnak, mások viszont keveset lettek foglalkoztatva, ezen változtatni kell. Péntek elvtárs: Vissza emlékszik,hogy több esetben foglalkozott a Lapkiadó V. pártszervezetének munkájával. Eddig minden al­kalommal felvetődött a nem meg felelő tájékoztatás problémája.Ez ügyben a kerületi PB. nem egy esetben fordult az illetékes szervekhez,de ezi­­deig megnyugtatóan nem nyert megoldást e kérdés-. I ------kJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom