Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.12.a/4)

1963-03-27

r "i- 5 -A nevelési feladatok megoldását nehezítija rendelkezésre álló Jk\ kevés idő / 1 év /, a tanuló^'serdülő köíáy amikor már nehezebben J “hajlithatók, magukkal hozott fegyelmezettlenségük, felszínes alap­­ismeretük. Erkölcsi magatartásukban is hiányosságok mutatkoznak: / pl. egyeseknél mutatkozó személyi tulajdon megsértése, felelős­ségérzés hiánya, nemtörödömség, félévi hiányzások /. c. /_ Szakaiunkásvizsea előkészitése \\ Ez a feladat okoz legkevesebb gondot, mert a tanuló egyénileg ^Jjyi ' o'' is érzi a szakmunkássá váló s jelen tő ségét_, 1 A végzős tanulóknál az osztályfőnöki órák anyaga úgy van Össze— P ^ állítva, hogy a szakmunkásvizsga politikai kérdéseit beszélik yhVv v\ meg a tanár vezetésével. Órákon a tanár elvtársak tételenként yh is átveszik az anyagot és konzultációkat tartanak a fokozottabb , felkészülés érdekében. A KISZ Szervezet március 1-től a végzősök jfrészérí íahulmányi .v.erseljytllndit é s azok az osztályok fognak leg­­jh3 hamarabb időben vizsgázni* akik a legjobb eredményt érték el / erkölcsi, politikai, tanulmányi / • d»/ üolitikai. világnézeti nevelés a közismereti és szakmai tárgyak keretében. Az intézet vezetősége állandó napirendi témaként tartja szemelőtt azt az elvet, hogy a nevelés nem csak az osztályfőnök és a szakok­tató,hanem valamennyi pedagógus feladata. A szak és közismereti tanárok munkája olyan szempontból is bírálva vannak, hogy az órén milyen mértékben érvényesül a politikai és világiézeti nevelés be­­^ . ójitése a szóbanforgó anyagban, Pl# anyagismeretnél a fémkohászat a ■ ^®JTődése a kapitalista és a szoc. társadalomiban. A vegyiparban a $ műanyagipar fejlődésének gyors üteme. Elektromos iparban a vili. 'IfP techn. a távirónyitás / mikrohullám, elektronba stb./ A történelem és a magyar tantárgyak önmagukban adják a politikai nevelés témáit. 2í/ Mi.ly.gD, világnézeti. politikán , erkölcsi befolyást gyakorol « • KIgZ Szervezet a fiatalokra a./ A tanműhelyben lévő 5oo fiatal résztvesz az ISZM-boi. A politikai / tanulás / követelményének teljesítését 7 előadásból \ ' " 1 111 -IJU.JLI.il I | I , I II *-------—

Next

/
Oldalképek
Tartalom