Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1959-07-01
rg. i ' ' . I /*"} hJ y _ * j fc J » ° ' Egy tévesen értetaejzett M,T .határ ozat alapján a BUVÁTI kisajátította magának az összes tanácsi munkák tervezését, ugyanakkor más tervező intézeteknek szabad Vipacitásuk volt. Erre a hibára a Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban hivta fel a Fővárosi Tanács VB.* vezetőinek a figyelmét. Mi is elmondtuk ezzel kapcsolatos konkrét észrevételeinket, némi javulást azóta tapasztaltunk* Igaz ugyan, hogy egyes feladatok megvalósítására osak a tanács márciusi ülésén kaptunk felhatalmazást, mégis osztályaink nagyobb igyekezetével már előbbre lennénk* ,0- A feladatok .megvalósításához szükséges ép.:fcői]bari ka pacitás ma már csaknem teljes egészében rendelkezésünkre áll-. A kijelölt kivitelező vállalattal azonban csak akkor tárgyalhatunk eredményesen^ ha kész műszaki terveink-vannak, A tapasztalat azt mutatj fhogy s kivitelezőkkel megkötött szerződésünk egyoldalú, mert az általuk megjelölt határidőket csak igen ritkán tudjuk lerövidítevfui. Nyíltan megmondjuk, hogy a rendelkezésünkre álló építőipari kapacitással - krvés kivételtől eltekintve - nem vagyunk megelégedve és ennek illetékes helyeken állandóan hangot is adunk, * b,/ A tanács határozatot hozott, hogy a kerületfejlesztési terv végrehajtása- érdekében minden"-szakosztály készítsen intézkedési tervet. Ez április elején elkészült, azonban sok hiányossággal. Szakosztályaink/ ez év addig eltelt időszaka alatt - mini már fentebb is említettük - Vontatottan foglalkoztak a tervfeladótokkal* Ez kitüák ez elkészített intézkedési tervekből is, Osztályaink döntő többsége nem értette meg az intézkedési tervek jelentőségét. Előtérbe helyezték - bár ezt is' hiányosan - a kimondottan gazdasági jellegű feladatokat. Nem foglalkoztak kielégítően a szervezési, politikai és tömegmozgalmi kérdésekkel általában a tanács által “ kiemelten ” meghatározott célkitűzésekkel. Április második felében uj intézkedési terveket készíttettünk, ennek módszerét és tartalmát külön-külön megtárgyaltuk minden osztályvezetővel, Az ily-1 ■ 1 • „z I i~z 1