Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/4)
1958-08-12
r a A 4 alapszerv pártirányitását 19 tagú pártbizottság és azon balül 7 tagú végrehajtó bizottság végzi. Az alapszervek élén 20 vezetőségi tag áll. A pártbizottság összetétele: 17 fő munkás, egy alkalmazotti és egy paraszti származású. A végrehajtébizottság összetétele: 6 munkásszármazásu, egy alkalmazotti. A 20 alapszervi vezetőségi tag közül 19 munkás és egy alkalmazotti származású. Az alapszervi vezetőségek, illetve a pártbizottság tagjainak megválasztásakor arra törekedtünk, hogy a régi tapasztalt pártmunkások közül nagyszámban kerüljenek be a vezetésbe politikailag jól képzett párttagok is, akik korábban hasonló funkcióban nem voltak. így a 39 fő választott funkcionáriusból 25-en korábban is hasonló feladatokat láttak el, mig 14-en most első Ízben lettek pártfunkcióval megbízva. i Tekintettel arra, hogy a Pártbizottság, illetve a végrehajtébi^ Z.ottság jelenlegi létszáma már nem felel meg a szervezeti szabályzat előírásaiban foglaltaknak, a Párt irányító testület létszámának kiegészítését a közel jövő egyik legfontosabb feladatának tartjuk, II. » A minisztérium területén a tömegszervezetek visszaállítására irányuló munka eléggé megkésve indult be. A vörös kereszt szervezet és a Magyar Honvédelmi Sportszövetség ujjá-szervezése csak a közelmúltban nyert befejezést, Kisz. szervezet a minisztériumban nem működik, mivel a fiatal dolgozók arányának igen alacsony volta miatt, azt felsőbb szervek sem tartották szükségesnek. I^y a Kisz felé csak összekötővel rendelkezünk. /-ró A pártonkivüli dolgozók összefogása és nevelése főleg a sZakszorvozeti bizottságra hárul. A szakszorvezetnek a minisztérium valamennyi dolgozója tagja. A szakszervezeti bizottság széleskörű aktiva hálózattal rendelkezik és felöleli a Békomozgalom és a Nőmozgalcm helyi feladatait is. A tömcgszervezetok pártirányitása egyrészt a vógrehajtóbizottság tömegszervezeti felelősén, más-' részt pedig a tömegszorvozetökben dolgozó kömmunistákon keresztül jut érvényre* A szakszervezeti bizottságon belül kommunista frakció működik, moly minden fontosabb kérdés tárgyalása olőtt, külön mogvitatjá azt, A Párt vógrehajtóbizottság időnként napirendre tűzi egy-egy tömegszorvozet munkáját, bírálatot mond és javaslatokat tesz a munka megjavítására. A szakszervezeti bizottság nevolósi programmja főleg"természettudományi és világnézoti‘ jellegű oktatásokra terjed ki. ilyen előadássorozatokat rondsze» roson szerveznek. Fojlott klub-élet is van. A minisztériumon belül 28 fővel munkásőr szakasz'van fölállítva, moly 1957 március 1-től, 1957 novemberig önálló volt, mejd később felsőbb rendelkezésre a kerületi munkásőr'zászlóaljhoz lett csatolva. A szakasz egységes, harci szelleme, a kiképzésben elért eredményei jók. £ O O. to —--------------------------------------------------------------Z l