Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1988-12-06

r n Mivel hiánygazdálkodás van, mindenki igyekszik az igényeit a lehető legkisebb ellenállással elérni, tulajdonképpen kérni kell, panaszkodni kell és várni kell, az a gondoskodó állam szisztémája. Ez mar elmúlik, a kezdeményező, cselekvő magatartást kell támogatni. Ehhez a jogkort, a feltéteeket is mellékelni kell. A változás javaslatainál két dologb indultunk ki. 1./ Az összlakásállomány Magyarországon van 4 millió lakás 3.200 ezez magántulajdonban, szövetkezeti, társasházi formában működik. Erről gyakorlatilag hallani nem lehet, ez működik. A 800 ezret sem éri el az állami lakás, ezzel pedig van ez az óriási közhangulati probléma, gyakoratilag 1/5. Jó lelnne a 4/5-nél bevált tapasztalatokat hasznosítani. 2./ Szerzett jogok módosítása, átcsoportosítása probléma, vi’ca, ellen­állás nélkül nem egy. i „n„Alní óe A szerzett jogokat talán nem elvenni kell, hanem legalizálni es kiegészíteni a köteezettségekkel is. A kvázi tulajdonosi rendszer helyett a valós tulajdonosi rendszert helyre kell állítani. Ezt meg lehet úgy tenni, hogy az evek Jta folyó és folyamatosan liberalizált elidegenitesi folyamatot Tudató összekapcsolni a fenntartás megújításával. Itt is olhato az állami tulajdon túlsúlya és egy olyan vegyes lakásfenntartási rendszert ie hét kialkitani, ahol épületenként a lakasállomany magantulajdonba kerül a lakásarány 51 %-a legalább. _ há7a+ Ay állami Ebben az esetben a lakóközösség kezelésbe veheti a házat. Az allami tulajdoni részt akárki kezeli, alárendelődik a lakóközösség döntési akaratának a felmerülő üzemeltetési, fenntartási kolxsegek kozos költsáqként jelennek meg, tehát önfenntartóvá tud válni így egy lakó­épület így a lakóközösség beleszólási, döntési joga megteremtődik. Számunkra igy kezelhetővé válik az önfenntartó lakbér is a f®TMrado állami tulajdonú lakásoknál. Ehhez hozzá lehet kapcsolni a családok részére biztosított tanácsi szociális kedvezményeket. Ma a támogatás a lakáson van. Ezt úgy iehet változtatni ti lakások formájában már meglévő és nagyon jól mukodo uj feladaimego Üst elvégezzük/lehát a lakás a laköé A laköépü et aímtarW .És akkor a mi kalkulációink szerint egy ilyen egyszerűsítem fenntartási formában egy lakóházban úgy, hogy a .lakó lehe® jönni ’ a i°lenleoi lakbér szerint körüli kozos költséggel ki lehet jönni. • Ilyen esetben nem feltétlenül szükséges minden lakóházban kozos képviselő állítani Hanem a majd megalakuló kisebb lakásfenntartó szervezetek 4 5 hS fenSS?tásft felvállalhatják. A lakossággal elszámolnak, a lakos­­ság sÍLÍtezássIlitlösznek és a közösség dönt. hogy újra megbízzak eket. í c-1 ---w1--

Next

/
Oldalképek
Tartalom