Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1988-10-04
■—» ———l*j- 5 -- A napirendi javaslatokhoz az ülés résztvevői módositó javaslatot tehetnek.- A PB üléséről - a tanácskozás lényegét és határozatait, állásfoglalásait tartalmazó jegyzőkönyvet kell késziteni. Az ülésről hangfelvétel is készülhet. A hozott határozatokat megkapják: a testület tagjai; a PB munkaszervei, a végrehajtásban érintett pártszervezetek, párttagok, valamint az ügyrend szerintiek.- A PB ülések Írásos előterjesztései, jegyzőkönyvei a hozott határozatok, állásfoglalások egy-egy példányát úgy kell elhelyezni - hogy azokba, a jogszabályok, illetve a felsőbb pártszervek tiltó határozatában jelöltek kivételével - a párttagság betekinthessen.- A tisztségviselők feladat és hatásköréről, valamint megválasztásuk szabályairól a mindenkori szervezeti szabályzattal összhangban külön mellékletben kell rendelkezni.- Az apparátus munkarendjét és feladatait jelen dokumentum mellékleteként külön határozat tartalmazza.- A pártbizottság káderhatáskörére vonatkozó döntések a munkarenddel együtt kezelendők.- A pártbizottság munkabizottságainak munkarendjét, vezetőik és tagjaik nevét az e munkarend melléklete tartalmazza. Jelen működési rend a PB 1988, augusztus 23-ai határozatával együtt a következő pártértekezletig érvényes. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT VII. KERÜLETI BIZOTTSÁGA ZÁRADÉK Kapják:- MSZMP BB PTO 2 pld.,- MSZMP VII.kér.Bizottság tagjai,- Munkabizottságok tagjai,- Kerületi pártszervezetek titkárai,- Apparátus tagjai,- Kerületi társszervek vezetői (Tanács, HNF, KISZ, Szakmaközi Bizottság, Vöröskreszt, MHSZ, Rendőrkapitányság, Ügyészség, NEB),- Módszertani Kabinet,- Határozatok tára,- ügykezelés. i ^ j,I ■—— r . ,