Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1987-09-22

r n ; • tékÜketVa szüksé89s cselekvési sorokat és intézkedéseket illetően — az éves népgazdasági ter­vekben fogalmazódnak meg. Fö ^uasagi .kiemelt, közPp^lti feladatra — így a termelési szerkezet átalakítását előmozdító, a ráfordításokat csökkentő központi programokra, a szociálpolitika és nyugdíjrendszer meg­újítására, az oktatás korszerűsítésére, a lakásgazdálkodás módosítására, az állami irányítás s a kozigazgatas ésszerusitesére, a tulajdonformák fejlesztésére, az érdekelt társadalmi szer^ vek bevonásával — külön cselekvési programokat alakít ki. j*””*1****. "ttotfeladatait majd a VIII. ötéves terv tartalmazza, amelynek előkészítését a kormány 1988-ban megkezdi. * * « < AjJfeá?y munkaprogramjának megvalósítása elsősorban a Minisztertanács feladata de nem nélkülözheti a társadalmi élet minden szereplőjének, az irányító szerveknek, vállalatok­nak, intézményeknek es az egyéneknek a cselekvő támogatását sem. A közös cselekvéssel meg- i őrületén mUn °gram következetesséSet és céltudatosságot követel a társadalmi élet minden Szükség van a közgondolkodás és a szemlélet lényeges megújítására, a társadalmi demok­rácia erosodesére, a program céljainak megvalósulását segítő politikai légkör kialakítására. Elengedhetetlen fehéte1 a kormányzat és a lakosság, a gazdálkodó szervezetek és a gazdaság­­irányítás közötti cselekvési egység megteremtése. . A az a, meggyőződés vezérli, hogy munkaprogramja megvalósítható, mert a végrehajtásban támaszkodhat a nemzeti összefogásra, a szocializmus építésének eredményeire, az elkövetett hibákból levonható tanulságokra. Számíthat a társadalomnak a jövő érdekében készségére Va a’ *doIgOZÓ emberek munkájára, tenniakarására és kezdeményező­}- Im ;; I I í * 00. 1 - *

Next

/
Oldalképek
Tartalom