Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1985-06-18
n n- 4 -kéréshez partner volt, a 10, 11, részben a 7-es, nem valósította meg, úgy érezték, hogy a korábbi* tanácstagoknak nincs mit megköszönni. A leköszönő tanácstagok többsége, kérésünk szerint, a jelölőgyüléseken a választók, lakóbizottságok munkájukhoz nyújtott segítséget megköszönték, a javaslatba hozott személyeket ajánlfc/tták. Ezzel a jelölőgyUlések sikeréhez, jó hangulatához hozzájárultak.- A jelölőgyUlések előkészítése érdekében a körzeti népfrontbizottságoktól azt kértük, hogy tanácstagi választókerületenként külön-külön a körzetbe hívják meg az ajánlásra kerülő személyeket, a jelölőgyülés elnökét és előadóját, hogy a jelölőgyülés főszereplői előzetesen egymással megismerkedjenek. Ezeket a beszélgetéseket egyúttal használják fel arra, hogy a jelölésre kerülő személyeket a választókerület sajátosságairól tájékoztatják. Ezt a munkát egy körzeti népfrontbizottság /VII/13./ kivételével valamennyien elvégezték, néhány helyen az előadóval is megbeszélték, hogy beszédébe, milyen helyi kérdéseket építsen be. Ezeket a találkozásokat hasznosnak minősítjük, sokat segítettek a jelölőgyUlések zökkenőmentes lebonyolít ás áh.oz, A JELŐLŐGYÜLÉSEK KÖZREMŰKÖDŐI n- Az elnököket a körzeti népfrontbizottságok választották ki, többségében idősebb, köztiszteletben álló elvtársakra tettek javaslatot. Az elnökök többsége a jelölőgyülést jól vezette le, a törvény szellemében, demokratikus körülményeket teremtve, ugyanakkor határozottan, összefogottan. Az első jelölőgyUlések után tapasztalt néhány jelenség miatt, mint pl, a forgatókönyvben kötelezően megjelölt szövegrészek ismertetésének elhagyása, felesleges improvizáció, bizonytalankodások, a váratlan helyzetekre való nem helyes reagálások stb. ismételjen összehívtuk a jelölőgyUlések elnökeit és felhívtuk figyelmüket a lehetséges problémákra. Ezt követően néhány esetben még tapasztaltunk hiányosságokat. I A jelölőgyUlések elnökei a törvény szellemébe ütköző hibát nem követtek el. L-------j