Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1983 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1983-09-20

A munkaversenyvállalások a vállalatok többségénél a vállalati tervekre és azok fö céljaira épülnek. A vállalati feladatok között igy a munkaversenyben, a brigádok vállalásaiban is egyre gyakoribbá vált, illetve hangsúlyt kapott az exportképesség nö­velése, a termeles és értékesítés összhangjának javítása, a ter­mékszerkezet korszerűsítése, a minőség, a hatékonyság, az anyag- és energiatakarékosság. A kerület vállalatainál, szövetkezetei­nél a dolgozók 60 %-a vesz részt a munkaversenyben, 3670 szocia­lista brigád segíti a célkitűzések megvalósítását. A szocialista brigádvezetők országos tanácskozásának tapasztala­tait is felhasználva fokozottabban kell segíteni a munkaverseny rugalmas, a változó feltételekhez való alkalmazkodását, azt hogy egyre inkább munkahelyi mozgalommá váljon. összefoglalva a féléves gazdálkodás alapján általános tapasztalat­ként fogalmazható meg, hogy a vállalatok, szövetkezetek tevékeny­ségében, eredményességében erőteljesebb differenciálódás mutatko­zik. A jövedelmezőség javítását, a költség növekedések kompenzá­lását nem tudták elérni a vállalatok. Az exporttervek időarányos teljesítése javult, de komoly gondok vannak a két legnagyobb volu­menű exportőr, nem rubel viszonylatu kivitelének éves teljesíté­sével. A vállalati belső érdekeltségi rendszer korszerűsítése mindenhol napirenden van, de igazán tartalmi előrelépés nem tapasztalható. A gazdálkodó egységek jelentős részénél a rendelkezésre álló anya­gi eszközök nem segítik kellő eredményességgel a vállalatok, szö­vetkezetek előtt álló súlyponti feladatok megvalósítását. Ezzel együtt a bérfejlesztések végrehajtásának fegyelmezettsége mellett egyre inkább tapasztalható a bérfejlesztések és a vállalati tel­jesítmények javuló összhangja. A pártszervezetek aktiv gazdaságpolitikai tevékenységet folytat­tak a legfontosabb, súlyponti és aktuális kérdésekben. Rendszere­sen foglalkoztak a termeléssel, tervek megvalósításával, a bér­­fejlesztéssel, a beruházásokkal, a készletgazdálkodással és az exportteljesitéssel, valamint beszámoltatták a vállalati összte­­vékenységet leginkább befolyásoló szakterületek vezetőit. A pártszervezetek mellett működő gazdaságpolitikai munkabizottsá­gok, munkacsoportok többségében folyamatosan dolgoznak. 1 Xt -_] wr—TL..______________________________________________________________________---r “i- 9 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom