Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1982-11-24

r n TÁJÉKOZTATÓ az uj lakásügyi rendeletek végrehajtásához ■■■ > 1 " ’ 1 Az MSZMP Központi Bizottsága és a Minisztertanács 1982. április 7-én - széles körű társadalmi vita után - irányelveket fogadott el a la­kásépítés és - fenntartás, a lakáselosztás és - gazdálkodás fejlesz­tésére. A Minisztertanács jóváhagyta az ezzel kapcsolatos allami intezkedese­­ket. Megállapította, hogy az intézkedések egyik oka lényegében az volt, ? hogy Magyarországon még mindig egyenlőtlenek a lakáshoz jutás eselyei. ú lakásépítéssel és a lakasfenntartassal összefüggő kiadások aranyta— lanul oszlanak meg az állam és a lakosság, illetőleg-a lakosság egyes csoportjai között. Jelenleg országosan a lakások 24 százaléka bérla­kás, mig a kerületünkben ez az arány 97 százalék! A legnagyobb terhet azok a bérből es fizetésből eló csaladok viselik, akik saját tulajdonukban levő lakásokban Iáknak, vagy ilyet építenek, vásárolnak. Nem megfelelő a meglevő lakasallomannyal való gazdálko­dás, az uj -lakások épitése még nem tud lépést tartani az igények nö­vekedésével, ezért a városokban elő fiatal hazasparoknak sokáig kell lakásra várakozniuk. A lakásépitésre és - vásárlásra, illetőleg a lakasfenntartas céljá­ra adható állami támogatás nem igazodik eléggé a családok jövedelmi és szociális helyzetéhez. így például a lakásfenntartás költségeihez csak a bérlakásban élők kapnak állami hozzájárulástv A Minisztertanács az ellentmondások mérséklése, illetve feloldása ér­dekében 1983. I. 1-től módositja a lakásügyi rendeleteket. ♦ A lakáselosztás uj rendje, a lakásépitők és vásárlók támogatása Vta ....'■ — ■ 11 """"" ' . ‘s- Lényege, hogy az állami bérlakáshoz jutásban néhány éven belül álta­lánossá válik a fokozatosság. A városban élő fiatal házapárok első lakásként szerényebb komfort fo­kozatú és kisebb alapterületű lakást, vagy önálló lakrészt kaphatnak. * Következő lakásukat - a család szociális és jövedelmi helyzetéhez iga­zodó feltételekkel - tanácsi lakáskiutalás utján cserével, vagy önerő­ből való építkezéssel, illetőleg vásárlással szerezhetik meg. Az állami lakáselosztás keretében továbbra is tanáisi bérlakást - uj nevén:szociá­­lis bérlakást - kaphatnak lakásig, nyles alapján az erre rászoruló kis ^"■‘odelmü, több gyermekes családok, illetve első lakásként fiatal ha­­,3p ok. •O______________|I *

Next

/
Oldalképek
Tartalom