Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1979-03-27
r n 4. A fiatalok termelési mozgalmaiban és pályázataiban is kiemelten szerepeljenek a Határozat végrehajtásából adódó tennivalók. A KISZ Bizottság ennek szellemében vizsgálja felül a kiírásokat és adjon segítséget azok megvalósításához. 5. A párt- és tömegszervezeti politikai oktatás keretében feldolgozzuk a Központi Bizottság fenti határozatait. 6. A vállalat műszaki és vezetési színvonalának emelése érdekében a pártvezetőség évenként beszámoltatja a vállalat vezetőjét az állami személyzeti és kádermunkáról, a képzési és utánpótlási terv végrehajtásáról. 7. A budapesti lakótelepek építésének zökkenőmentes lebonyolítása érdekében élőbbé kell tenni a FŐBER pártszervezetével megkezdett együttműködést és kezdeményezni kell hasonló együttműködést a 43. ÁÉV és a 23. ÁÉV pártszervezeteivel. Együttes ülésen kell megvitatni az akadályozó tényezőket, amelyek megoldására - szükség szerint - kommunista aktíva összehívását kezdeményezünk. 8. A budapesti komplex lakásépítés előkészítési, tervezési, és lebonyolítási feladatainál jelentkező problémákat a pártvezetőség folyamatosan jelzi a kerületi Pártbizottság felé. 9. A pártvezetőség megtárgyalja a vállalat VI. ötéves tervi koncepcióját. 10. A kerületi pártbizottság ülése után a Határozat végrehajtásából következő saját vállalati gazdasági és politikai feladatokat taggyűlésen megtárgyaljuk, végrehajtására határozatot hozunk és konkrét pártmegbízatással adjuk, személyre szólóan a feladatokat. III. A SAJÁT TENNIVALÓK VÉGREHAJTÁSÁHOZ SZÜKSÉGES KÜLSŐ FELTÉTELEK- a tervezői munka nehezen szervezhetőségének, a beruházási folyamat rendezetlenségének egyik lényeges okaként az elhúzódó, kellően meg nem alapozott döntéseket látjuk. Eredményeként a tervező, alternatívák nélkül, nemegyszer összetorlódott határidőkkel küzdve un. párhuzamos tervezéssel több tervezési fázist egyszerre végez, tulajdonképpen képtelen a gazdaságossági, az anyag- és energiatakarékossági szempontokat kellően érvényesíteni,- városfejlesztési és kapacitás-gazdálkodási kérdések rendezése - mint előkészítő fázis - a tervező bevonása nélkül folynak, kutató-, fejlesztő intézményekkel a kapcsolat közvetett. Mindez együtt olyan veszteségforrás, amely többsízöri áttervezést, dokumentációk tömegének feleslegességét eredményezi,- gazdasági és szervezési okok egyaránt indokolják, hogy a nagy lakóegyüttesek generál kivitelezésének kérdését mielőbb és határozottan rendezzék. Azzal, hogy egy-egy területen több generálkivitelező dolgozik, lényegében nincsen generálkivitelezője a területnek és végeredményben jelentős többlet költségek forrása is,- a kivitelező-ipar érdekeltsége az általa épített objektum gazdaságosságával nincsen kapcsolatban. Tapasztalat szerint az un. kijelöléses rendszer már önmaga is ellent mond a gazdaságosságnak, ' - _ meghatározni és biztosítani kell a tervezés számára is a minimális munkaidő-szükségletet, hasonlóan a kivitelező-iparhoz. L. Y I í m — . .. — i