Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1977-09-20

r n- 4 -A felhasznált túlórák száma kerületi szinten 3.8%-al emelke­dett /kereskedelemben 4.0%-al csökkent/ ami elsősorban a VÍV 85.4%-os túlórafelhasználás növekedésére vezethető vissza* A fizikai létszám minimális emelkedése természetesen nem je­lenti azt, hogy a munkaerőgondok megoldódtak, hiszen a szol­gáltató és a kereskedelmi vállalatok továbbra is munkaerőgon­dokkal küzdenek. Az elsősorban női munkaerőt foglalkoztató vállalatoknál és szövetkezeteknél is súlyos munkaerőgondok je­lentkeznek, mivel a GYES-en lévőket általában nem tudják pó­tolni. A vállalatok és szövetkezetek fokozták erőfeszitéseiket a mun­kafegyelem javítására, a munkavégzés racionalizálására, a ter» melékenység növelésére s igy a termelési, illetve az eladási forgalom növekménynek csaknem teljes egésze a munka termelékeny­ségének emeléséből származott. Az átlagbérek az I. félévben 8.5%-al emelkedtek. A kerületi 8.5%-os átlagbóremelkedésen belül a termelőegységeknél 7.7%-al, a kereskedelemben 5«6%-al, a BKV-nál pedig 10.1%-al nőtt az át­lagbér. Egyes vállalatoknál és szövetkezeteknél a bérszínvonal kiugróan, a COMPACK-nál 15%-al, a Minőségi Bőrdíszmű Szövetke­zetnél ugyancsak 15%-al, a Textilmentő Szövetkezetnél 15«2%-al és a Takarékosság Cipőszövetkezetnél 12.5%-al haladta meg a bázis átlagbérét. A BKV-nál a 10.1%-os átlagbérnövekedését egy­részt a mozgébérek negyedévenkénti kifizetése, másrészt a jármű­vezetőknél jelentkező létszámhiányból eredő többlettúlóra kifi­zetése indokolja. A többi kiugróan növekvő bérszínvonalú válla­latok egy része arra hivatkozott, hogy a vállalati teljesítmény­mutató lehetővé tette ezt a bérfejlesztést, másik részük pedig az adóterhek mérséklésére bérpreferenciát kért. A jelenlegi gaz­dasági körülmények között nem valószínűsíthető, hogy a kért pre­­' ferenciát megkapják, ezért az adóterheket csak a bérkiáramlások visszafogásával mérsékelhetik véleményünk szerint. A kiugróan növekvő bérszínvonalú vállalatok és szövetkezetek mellett termé­szetesen vannak a bérszabályozási rendszerre visszavezethetően bérproblémákkal küzdő vállalatok, ahol a központi segítségadás indokoltnak látszana. | Y |

Next

/
Oldalképek
Tartalom