Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1975-04-16

r n- 3 -a kereskedelmi forgalomtól függő alkalmazottak száma 2,6 %-kai emelkedett, a személy és lakásszolgáltatási ágazatba tartozó munká­sok létszáma pedig 1,2 %-kal csökkent. A kereskedelem forgalomig függő alkalmazottainak 2,6 %-os emelkedésén belül a vendéglátási alágazat létszáma 1,6 %-kal csökkent. Annak ellenére, hogy -ebben a szakmában igen sok a betiltott munkás, állandó mozgásuk a kulturált vendéglátást akadályozza. A kerületben a mezőgazdaság és erdőgazdálkodási ágpzat kivételével minden ágazatban romlott a munkás-alkalmazotti arány. Kerületi szin­ten 100 fő munkásra 39,3 fő alkalmazott esik. Az alkalmazotti lét­szám ilyen mérvű szintje nem indokolt, általában.jellemző az admi­nisztratív munka alacsony szervezettségi szintje. A vállalatok és szövetkezetek intézkedési terveiben ügyviteli munkaszervezési, illet­­* ve gépesítési elképzeléseket nem igen lehet találni. A kerületben a munkások fluktuációja viszonylag kedvezően alakult, azonban még mindig igen magas, hiszen a munkásuk 38,8 %-a lépett be és 35,6 %-a lépett ki egy év.alatt. Kerületi szinten a munkáslétszám 590 fos emelkedése mellett 1.410 fővel volt több a belopó minta lépő, az iparban pedig a munkáslétszáma 115 fős csökkenése mellett 723 fővel volt több a belépő mint a kilépő, igy a munkaerőhelyzetet kedvezőtlenül befolyásolta a tartósan távol lévők létszámának jelenté­keny növekedése. Az alkalmazottak fluktuációja - ugyan nem éri el a munkásokét, de - emelkedett. A munkáslétszám 1,3 %-os.emelkedése mellett a munkások altal ledol­gozott munkaórák száma 0,2 %-kal csökkent. A munkaórák számának csök­kenésében szerepet játszott a kereskedelemben bevezetett munkaidő­­csökkentés, de az iparban a létszám 0,5 %-s csökkenése mellett a teljesített munkaórák száma 2,2 %-kal csökkent, A ledolgozott munkás munkaórák számának 0,2 %-os csökkenése mellett a tulórafelhasználás 11,4 %-kal emelkedett. Legnagyobb ütemben a kereskedelem tulórafelhasználása /21,8 %-kal/ az építőipar ' felhasználása /15,1 %-kal/ emelkedett, igy az összes munkaórán belül a túlórák a,kereskedelemben 3,6 %-ot, az építőiparban pedig 3,4 %-ot képviselnek, A vállalatok mindent megtottek a túlórázások megszün­tetése érdekében, do feladataik teljesítéséhez - a nem megfelelő munkaerőhelyzet miatt - ezeknek igénybevétele jelentős mértékben Stsz, :850/1975. -L _j

Next

/
Oldalképek
Tartalom