Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1974-07-31

« Összességében megállapl tható., hogy a taggyűlések elertek céljukat, A párttagság alaposabban megismerte a KB hatá­rozatát és annak szellemében hozzákezdett a belső helyzet mélyebb feltárásához* Az alap szervező tek tapasztalatai általában megegyeznek a kerületi PB május Q-i jelentésében rögzített megállapítá­sokkal: a választott szervek tagjai* aZ állami- gazdasági funkciót betöltők többsége megfelel a követelményeknek. Egyes területeken viszont elmaradás van.­A párttagság és a pártonlcivüli közvélemény nagy többsége egyetért a * határozattal, s a káder- és személyzeti mun­kában jelentkező elmaradások felszámolásának céljávól és módj ával• Kérdésként merült fel viszont, hogy lesz-e elég erőnk úgy végrehajtani, ahogy az le van irva. A legfontosabb feladatok az eszmei-politikai felkészülés fokozása, a vezető készség minden oldalú fejlesztése, a szocialista erkölcs, a humanizmus elmélyítésének igényé­ből rajzolódnak ki. Fontos, hogy a pártszervek és alapszervezetek, valamint az állami-gazdasági vezetők a kádermunkát folyamatos, po­litikai munkaként kezeljék, s tervszerűen, tudatosan irá­nyítsák, értékeljék, elemezzék és segítsék annak megvaló­sulását. Katona Ferenc sk. PB. titkár I i ■ ” ' •;:.v. ■' • ©.7 |. , , ■ | g | I (—----—------_J r n — 12 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom