Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1973 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1973-09-05

r n- 7 -Túrba élv tár sic a vállalatok féléves ga zd alko d a s ax’o 1 ad t§j . -koztatót. . A gazdaságpol, bizottsággal együttesen készült a oe­­száiaolóra. A beszámolót a statisztikai adatokra, vala­min! a beszámoltatásra, ill. a csoportos büsziuasitat beszélgetésre támaszkodva állította össze, .elmondja, hogy a beszámoló összeállításánál milyen KB határoza­tokra támaszkodtak. Elmondható, hogy a kerület vulla­­.tatainak és szövetkezeteinek gazdasági helyzete javu_o, kiegyensúlyozott a közgazdasági hangulat. Szervezett a munkavégzés és a vezetés szinvonalában is jelentoo fejlődést lehet megállapítani. Ez azonban nemijei enti azt hogy ezek a tendenciák mindenkor kifejezésre ^is jutottak a gazdasgi mutató számokban, Annak ellenere, hogy a vállalatokéi túlteljesítették terveiket több­ségükben, egy részük azonban csökkenésről számolhat be de un. "veszélyes" vállalattal nem találkoztak. Az előző évhez viszonyítva lényegesen több kitüntetet.. vállalatunk volt az idén.Rendkívül kevés olyan panaszt hallottak, amely a gazdasági szabályozórontíszerrel lett volna kapcsolatos. Ebből arra következtettek, hogy a^ vállalatok vezetői figyelme a belterjesebb gazdálkodás­ra irányult ós a hatékonyságra törekedtek, A vállalatoknál kiegyensúlyozottabb lett a munkaerő helyzet, az elmúlt évhez képest. Keves olyan panaszt hallottak, amely a munkaerőhiányról szólt volna. Ez be­tudható a beruházások számának szűkítésének is pl. A párthatározatnak megfelelően lassúbbodás tapasztalható egyelőre az adminisztratív létszám növekedésebek.püeme­« T"> on Jelentős fejlődésről lehet beszámolni a vállalati szer­vezés tekintetében. Minden vállalatnál és^szövetkezel­­riél elkészítették a munka- és üzemszervezossel kapcso­latos terveke!:. Minden vállalat be tudott számolni, ) ogy a gépesítéssel milyen jelentős mértékben foglalkoznak. Jc Nagy probléma a kereskedelmi vállalatainknál a raktur­­helyzet. Fejlesztési folyamat indult meg a nyo.tealaan.. i.s. Jelentősen növekedett a vállalati szakemberek í elnoszu . !-­­ségé. Meg kell említeni, hogy a BICV jelentős forgalom­­szervezési intézkedéseket telt a vállalatszervezess xn­­tézkedósel- keretében - és természetesen jelentős kulso segítséggel - melynek hatására javítottak a í ovaros ho„­lekedését. , Szó esett a vállalatoknál a munkaversenyrol, a proble­­mákról. Sok helyen formális a munkaverseny es nem tudtuk lemérni a fejlődését. Pozitiv tény az, hogy egyre több a fiatal résztvevő a munkavőrsenyben. Ami negatxv,^hogy 'ebben az időszakban sok vállalat között megállapodás | tört én tat a munkaversenymozgalom keretében, amely meg­állapodás Végrehajtását nem ellenőriztek. * \ Fontos gazdaság.pol. határozat volt, hogy a val-aln tón szüntessék meg- a gazdaságtalan termékek termeleset. Itt i sok pozitív jelenség volt, de nem lehet teljesen egyér­telműén elfogadni, mert sok esetben egyet jelenteit az árunak a piacról történő eltűnésével, heg kell talá ai az ésszerű előrehaladás lehetőségét,A tornclbx ar megálla­pításánál kell gondolni arra, hogy a vállalatnak erő.emes 5 egyen azt a bizonyos áru! termelni., Es nem t.orte.uk©l­­meg a gazdaságtalan termékek megszűnése, ..............

Next

/
Oldalképek
Tartalom