Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1972-04-26
r Hj A Mechanikai Laboratórium Híradástechnikai Kísérleti Vállalat beruházása tisztázottba hitelek folyósítása a bankkal rendezve van. A vállalatnak a IV. ötéves terv folyamán a , 'termelés kétszeresére való emelkedése következtében egy uj gyárat kollctt ópi.tónio P'-q-.tt, hogy a vállalat részére a kormány által megszabott speciális feladatoknak eleget tudjon tenni. A vállalat jelenlegi termelő területe Dunakeszin lényegesen nagyobb létszám foglalkoztatására is elegendő lenne, azonban az ism'ert munkaerő problémák miatt kényszerült a fent jelzett beruházás megindítására, melynek első üteme, már az év második, felében megkezdi a termelést. Problémát a vállalatnál az jelenti, hogy a beruházásokkal rendkívül nagymértékben megnőtt az eszközállománya, valamint a felvett hitelekre nagyösszegü kamatot kell fizetnie. Ezzel a beruházással a vállalat lényegében -1982-ig lekötötte fejlesztési alapját. A nyomdaipari vállalatok közül az Athenaeum Nyomda négy év óta állandóan harcol a vállalat szín- és nyotíégép 'parkinak fejlesztéséért, mert jelenleg egy gép áll rendelkezésre és ennek meghibásodása esetén a színes lapokat nem tudják megjelentettül. Annak ellenére, hogy évek óta párt és kornánv határozat van a nyomda fejlesztésére talán ez. évben sikerül ezt a beruházást megkezdeni. Problémát okoz, hogy a beruházásra kifizetett ösztönzőket, csak a béralap terhére lehet elszámolni, ami rontja az amúgy som nagy bérfejlesztési lehetőséget. A ffiÉlSÉJFialat felülvizsgálta beruházási- tervét ós uj programot készitett. Ennek alapján a botorvozott irodaházat orolte. A* erre fordítandó összeget az anyagmozgatás korszerűsítésére és uj korszerű raktár építésére kívánja fordítani. f - É te ■ • SP® ' ' ' N . 'Mm \ fjMu I í ©. : Mi 0 m I :ml