Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1968-10-30

r n Miklósné elvtársnő: A kommunista temetések problémáiról beszél. Élmondja, hogy nehezen tudnak előre lépni a temetke­zések színvonala tekintetében. Az egyháznak még e té­ren is nagy befolyása van, annál is inkább; mivel lát­ványosabban tudják levezetni a temetéseket. Kéri a PB segitségét, hogy adott esetben pl. egy szép beszéddel járuljanak hozzá a kommunista temetés szín­vonalasabbá tételéhez. Az egyház, a pepág befolyásáról szólva, javasolja, hogy időnként látogassunk el templomba, hogy személyesen győződjünk meg tevékenységükről. Lukács elvtárs: Úgy érzi, hogy az előadás részletes, mindenre ki­-terjedő volt. Megjelölte tennivalóinkat. A továbbiakban ismerteti Lukács elvtárs azokat a leg­fontosabb tennivalókat, melyeket a Bp. PB megjelölt számunkra e téren* ^ Az utóbbi időben egy kicsit kiesett a látókörünkből az egyházpolitikával való foglalkozás. Éppen ezért ja­vítanunk kell tevékenységünket ezen a téren. Tegyük mun­kánkat rendszeresebbé ós szervezettebbé itt is. Véleménye szerint azonban mi ne menjünk templomba - ab­ból a célból, melyet Miklósné elvtársnő vetett fel - ezt bizzuk a tanács egyházügyi előadójára. Azzal a javaslattal, hogy a PB tagjai adjanak meg min­den segitséget a különböző szertartásokhoz, teljes mér­tékben egyetért, Szőcsné elvtársnő: A fiatalok politikai és világnézeti neveléséről beszél'. Az előterjesztett határozati javaslatban benne van, hogyan végezzük ezt a munkát, oktatási intézmé­nyeinknél. Beszél arról, hogy hogyan valósul ez meg olyan iskolában, ahol az igazgató pártonkivüli. Fel­veti azt a kérdést is, hogy meg ma is van olyan párttag - vezető beosztásban is - aki gyermekét egyházi iskolá­ba Íratta, vagy hitoktatásra járatja, te Nem tartja helyesnek azt sem, hogy a napokban a tv egy riportot /kisfilmet/ kószitett a nagyközönség számára a Mátyás-templomi beat miséről. Véleménye szerint csak az egyházügyi előadó egyedül nem tudja megoldani a felmerülő problémákat, a PB tagjai segítségére feltétlen számítunk. Igaz elvtárs: A beszámolóval egyetért, majd arról beszél, hogy az utóbbi időben valóban kiesett egy kicsit a látókörünk­ből a papság, az egyházpolitika* E téren olyan tapasz­talatai vannak, melyek egyszerűen tűrhetetlenek* Pl, a Szőcsné elvtársno által elmondott TV rendezéssel sem tud egyetérteni, vagy meg kellene nézni azt, hogy ünnep­napokon kik azok a vezető beosztású emberek, akik válla­­n lati kocsikkal járnak templomba. Lantosné elvtársno: A felszólalók véleményével egyetért. Oktatási intézményeinknél legalapvetőbb követelmény az kell hogy legyen, hogy a gyermekek materialista nevelésben részesül­jenek. És itt igen ngy felelősség hárul az iskolák igaz­gatóira. L_ — _j ^ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom