Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1968-10-30
r n Javasolja, hogy a fontosabb párthatározatokat taggyűlésen tárgyalják meg# A továbbiakban a központi feladatok és a helyi problémák összehangolásáról beszél# A központi feladatokba be kell épiteni a helyi feladatokat. Pl. a vezetőségnek a tömegszervezeti vezetők beszámoltatását# Egyes alapszervezeteknél ez is formális# Ha meg is hallgatják őket, átmutatást nem adnak részükre# Beszél Geberle elvtárs az emberekkel való foglalkozásról. A PB-nek volt egy kezdeményezése, a munkás-vezető találkozó. Akik ezen résztvettek, jónak találták, kérik a továbbfejlesztését# Véleménye szerint a KISZ-fiatalokkal is hasonlóképpen kell foglalkozni# Zsigmond elvtárs: A Pártbizottság munkastílusában - véleménye szerint - az 1965# évi határozat óta komoly előrelépés tapasztalható# /xitkári ós csoportos titkári értekezleteken tapasztalható egyaránt/# Beszól az alapszervezeteknek nyújtandó segitsógadásról, főleg egyes ktsz-ek és szövetkezetek számára kell nagyobb segit/séget adni politikai és szakmai téren egyaránt. , a Itt elhangzott, hogy a gazdasági vezetők felé kevés bi~ rálát# A most folyó taggyűléseken - a PB által adott szempontok alapján - azonban több birálat hangzik el a dolgozók részéről# A tájékoztatásról szólva megállapítható, hogy az utóbbi kót évben komoly javulás tapasztalható. A tájékoztató munkát tovább kell javitani /gyorsabb ós tartalmasabb legyen/# Lázárné elvtársnő; A munkastílussal való foglalkozás időszerű és szükséges volt# Az anyagban foglaltakkal egyetért, azt elfogadja# A párttagok részéről merültek fel problémák de ezt az anyag is felveti, hogy a feladatokat es irány— te elveket egyeztetni kell és konkaretizálni# Gál elvtárs hozzászólásával - hogy felszólalásainkat, közölnivalónkat közérthetően mondjuk el - nagyon egyetért# Szeres elvtárs: Egyetért azzal, hogy a felsőbb pártszerv utasitá~-------------------------ssTnélkül az alsóbb pártszerv határozatot ne hozzon, állásfoglalását azonban elmondhatja. A tájékoztatás még gyorsabbá tételét azért vetette fel, hogy megakadályozzuk ezzel azt, hogy napokon keresztül befolyásolhassa a közvéleményt a külföldi rádió /Szabad Európa/ rémhírterjesztése. Gábor elvtárs: Az anyaggal egyetért. Egyértelműen tükröződik belő. Ié“az, ami a PB munkamódszerében megtalálható. Kihangsúlyozza az anyag, hogy a végrehajtást erősíteni kell, valamint növelni kell a hatékonyságot, az idővel való helyes gazdálkodást. Ami a demokratizmus formai részét illeti, azok tökéletesednek, nekünk tartalmában kell közelítenünk a megölfölé Véleménye szerint a nyílt birálat minden téren javult, u 1------------------------------------------------------------