Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1968-10-30
teljes kollektivitás érvényesül, és ha a fórum tagjai a javaslat alapján aktivan résztvesznek, hozzászólnak a javaslatokhoz. Törekedni kell tehát, hogy a pártdemokrácia még jobban érvényesüljön, ugyanakkor ügyelni kell arra is, hogy a helyi igények mindenkor essenek egybe a központi igényekkel. Az elmúlt időben több vélemény hangzott el a munkaprogrammal kapcsolatban, hogy a helyi politika kimunkálására, nem jut elég idő a pártfórumoknak, mert nagyon sok a központilag kötelező téma. A felsőbb vezető szervek mindenkor a társadalmi szükségletből indulnak ki, vagyis abból, hogy adott kérdések az időszak pártpolitikai munkáját meghatározzák. Ezek is egybe esnek a helyi igényekkel. Nincs és nem lehet ellentmondás a központilag megadott témák és a helyi munkaprogram tartalmi kérdéseinek elfogadásánál. Ugyanakkor több olyan helyi jellegű kérdés és probléma is van, ami nem tükröződik a központi témában. Ennek is megfelelő helyet kell kapnia a helyi te munkaprogramokban. Mi a következő témákat jelöltük meg, melyekkel a jövőben feltétlenül alaposabban kell foglalkozni:- Az ifjúság eszmei-politikai arculatának alakulása, fejlesztései- a párterkölcs tisztaságának védelme, erősítése. 2. A második: témakör, a pártszervek tájékoztatásának helyzete. Előrehaladás és fejlődés van e téren. Az információ mindkét irányú mozgása tartalmasabbá vált, lefelé, felfelé egyaránt. Mégis a tartalmasabbá, gyorsabbá tétel mellett ügyelni kell arra, hogy elemzőbbé váljon, valamint az összefüggéseket jobban mutassa be. A párt tájékoztató munkájában nélkülözhetetlen az élő szó ereje, a párttagság állásfoglalása. E téren akkor tudunk határozottabban, jobban előrelépni, ha az információ-tájékoztató munkánk elemzőbbé válik. Pártunk nagy anyagi ráfordítást eszközöl a pártkiadványok terjesztésére. Ezek azonban nincsenek kellően felhaszte nálva a tagság tájékoztatásában. 3. A Pártbizottság - a választott fórumon - irányitó munkáját tegye még tartalmasabbá azáltal, hogy a végrehajtás segítését, ellenőrzését magasabb színvonalra emeli. Ennek érdekében javitani kell a fórum tagjainak aktivitását is. A PB tagjait jobban be kell vonni a pértszervek taggyűlésein, vezetőségi ülésein való megjelenésbe, e fórumok segítésébe. 4* Javitani kell a párthatározatok propagandáját. Nagyon fontos határozatok ismeretlenek a tagság előtt, de sokszor még a helyi határozatokat sem ismerik kellően. 5* Javitani és fejleszteni kell a választott fórumok, testü- 1 letek ellenőrző munkáját a tömegszervezetekben és állami szervekben vezető tisztséget ellátó kommunisták, valamint a PB politikai apparátusa felett. Dévényi elvtárs* A beterjesztett Írásos anyag és Lukács elvtárs szóbeli kiegészítője felett a vitát megnyitja. Kéri az elvtársakat mondják el észrevételeiket, javaslataikat. 1_____________________________________________________________ I- 2 -L — . — «