Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1966-10-01

r “i .1- 7 -intézetek a szakmunkásképzés legfontosabb bázisai, éppen ezért az oot íolyó nevelő munkában nagy gondot kell fordítani a tanulók híva­* tástudatának felébresztésére*. Kerületünkben működik a Madách Gimnázium, a II. Rákóczi Ferenc Gyakorló Közgazdasági Technikum, a Délszláv Gimná­zium, a Vasútgépészet! '"eohnikura, amelyek segítséget nyújtanak a ke­rületi tanulók középfokú képzéséhez« Mind az általános iskolák, mind pedig a középisko- O Iák nevelői számára fontos feladat a tananyag elsajáttittatása, ..lelye s világnézeti, politikai nevelése uellétt az, hogy meg­felelő gondot fordítsanak a fizikai dolgozók gyermekei tehetségének kibontakoztatására. A VIII,Kongresszus határozata eltörölte a tanuló ifjúság származás szerinti kategorizálását. Az egyetemi felvételek Kritériumát, a pályázók felkészültségébe, rátermettségébe, politikai és erkölcsi magatartásában jelölte meg. Kiemelte, hogy a munkások éc parasztok gyermekeinek továbbtanulását politikai, anyagi, szoci­­^ ális feltételek javításával, az oktató nevelő munka fejlesztésével kell segíteni. Az egyetemi felvételi vizsgák eredményei azt mutatják, hogy az általános és középiskolák pedagógiai munkájában nem érvénye­sül kellően a tanulókkal való egyéni bánásmód. A nevelők egy része csak adminisztrációs munkájának csökkentését látta abban, hogy eltö­röltek a származás^szerinti kategorizálást, ^zéxt a pártszervezetek munkájában fontos helyet kell, hogy kapjon a pedagógusok politikai felelősségének tudatosítása. Ennek fontosságát mutatja, hogy az el­múlt tanévben a Madách Gimnáziumban 33?* a II.Rákóczi Ferenc Gyakorló rr" .. , , „ kÖZÜl közgazdasági Technikumban 51,6 % a felvettek/fizikai dolgozók • 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom