Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1965-07-14

F —I W:-' fl "l0" I is a lapirástól.Ebből fakad ferde nézet is es olyan hangok vannak, * hogy a fizetés absztrakt munka,a cikkirás a konkrét munka.A mecha­nizmus -v.ár ás nagyon veszélyes nézet a sajtó dolgozói körében. Bakó elvtársnősAz anyag jelentőségét és az elkészítés nehézségeit méltatta. ,,,, . . t Továbbiakban rámutatott arra, hogy az utóbbi időben lezajlott ünnepségeken, ami a Párttörténeti Intézetben volt, foglalkoz­tak a párttagság kérdésével. Az elmúlt időszakban a kommunista pártok létezése óta minőig a tömegek megnyerese volt a fo fel­adat. 56 után fokozottan arra vettük az irányt, mivel az elozo politikai vezetés elszakadt a tömegektől,/zc mi helyre/s 1— gazitottuk. Azonban a párttagsággal nem törődtünk elegge. Helytelen volt ez azért is, mert a nagyobb feladatok, harcok megvívása előtt mindig a párttagsághoz kellett es kell fordul­nunk, őket fel kell késziteni ezen harcok megvívására. 56 óta sok változás következett be a politikai életben, az Albán, a Kínai Kommunista Pártok magatartása, nemzetközi hely­zet, pártonkivüliek funkcióba állítása. Ezek a kérdések sok párttagban emesztettlenul megmaradt. A párttagok nagyrésze nem eléggé tájékozott,a kenyes kerdesekre nem tud választ adni és igy a vita színhelyéről inkabo eltávozik. Nem arról van szó, hogy minden párttagnak mindenről tuonia kell, azonban a lényeges dolgokat ismertetni kell velük. A kapitalizmus káros örökségevei sokat foglalkozunk. Ezzel sem 9. tudnak egyesek mit kezdeni. Vagy úgy állítják be, hogy a Kapi­talizmusban minden rossz és a Szovjetunióban minden a legjobb, Ezzel igen sokat is ártottak a Szovjetuniónak, mert nem a való­ságában mutatták be a helyzetet.Vagy azt nem tudjak helyesen érzékelni, hogy mennyivel rosszabb a dolgozok helyzete a Kapi­talizmusban, mint a szocialista országokban. 1 A színdarabokkal kapcsolatban, valóban panto dolog% ha kifigu­ráznak bennünket, de nem a mi gyengeségünk, ha veImik tréfálni is lehet.Azzal egyetértek, hogy közérthetőbben stílusosabban lCCll XI*HX • , •% 4- ,3 A /•* “1 Igen érdekesnek tartja a birtokperlesx ügyet, melyet adó elv-A^edeoi^elvtárs által javasolt felmérést a kerület, ha szüksé­gét érzi csinálhatja függetlenül a központi intézkedéstől. Valóban úgy van, hogy akkor jöttünk ra a^KISZ.-ben meglevő hiányosságokra, amikor a mi gyermekeink is oda kerültek, hogy dolgozzanak a KISZ-Den/'elmerült már annak a kérdésé is, hogy , helyes volt—e a KISZ—t tömegessé tenni. # < Mindenesetre az a helyes, ha a KISZ, tagokat is felkészítjük erre a kitüntető cimre, ugyanúgy, mint a parttagokat a párttag­ságra. ^gen jónak tartotta a felszólalásokat es a határozati javaslatot, ha azt megtöltik a kerület kommunistái tartalommal akkor,az ideológiai munkának lesz eredménye is. Somogyi elvtárs:Az anyag általában ráillik a vállalatunk életere is. Nehéz ezt a munkát vinni, mert vállalatunknál 6-jO fo vidéki dolgozó van, akik különböző szállásokon laknak.Hetenka* járnák haza a családjukhoz.A legtöbb dolgozó ezek kórul a 8 altalános i ; iskolai végzettséggel sem rendelkezik.12-15 fo van, aki teljesen analfabéta. 315 fő 40 éven aluli, akiknek erdemes a beiskolázá­sával foglalkozni. A párttagság 23%-anak/nincs meg a 8 altalános iskolája.Az értelmiségi dolgozóink nagyresze nem Parttag. A munkahelyek az ország különböző területén vannak.1964/65-ben a vállalattól 102 fo ment külföldre, ebből 49 fo kapitalista országokba, de ezek nem. munkások, hanem olyan emberek, akiknek volt erre pénze. \___ fi______I __________________******—MW

Next

/
Oldalképek
Tartalom