Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1964 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1964-06-24
r ~i- 6 -A^káderek nevelésének, a hibák megelőzésének, kijavításának nélkülözhetetlen eszköze, a pártszerü birálat alkalmazása, E tekintetben tapasztalható bizonyos bátortalanság, óvatosság, személyre szóló bírálat hiánya. Ennek a jelenségnek módsult változata, hogy egy-egy .elvtárs munkájának, magatartásának bírálata csak szűk korben hangzik el és ritkán, vagy nem kellő időben vesszük xgepybe az illetékes választott testület, pártszerv nevelő erejét. Az elmúlt időszakban olyan eset is előfordult, hogy vezetőtestület elé már csak olyankor került, amikor az illetői- funkciójából fel kellett menteni* Nem, vagy nem elég rendszeresen és következetesen alkalmazzuk a nevelés helyes módszereként, hogy a vezető káderekről alkotott ^ véleményünket azelőtt a választott szerv előtt ismertessük, amely előtt az illető káder elsősorban felelős a tevékenységéért. Ennek a módszernek tudatos és következetes alkalmazása révén biztosítani tudnánk vezető kádereink nevelését, a helyi és a fentről kapott kritikai észrevételek összhangját és a helyi választott szerv felelősségét is, A kritikai légkör erősödését segítené elő, ha a kér.Pártbizottság rendszeresen tovább alkalmazná azt a nagyon hasznos tapasztalatokat eredményező módszert, - mint amilyen az 1963* decemberi PB napirend volt a pártbizottság irányitó munkájáról A és időnként egyrészről saját tevékenységét értékelné átfogóan, másrészről az irányításunk alatt álló üzemi, hivatali pártbizottságokat, lég- r-\ xontosabb üzemi és intézményi pártszervezeteket arra ösztönözné) hogy saját tevékenységük értékelését tűzzék napirendre ás azon a kér,P.B* vezetői is ismertessék a P.B* álláspontját a választott szerv és a vezető káderek munkájáról. Pontos eszköze a nevédőmunkának a káderek rendszeres, elemző minősítése# A minősítéseknél - elsősorban gazdasági vezetők ré— szérol, egyre gyakoribb tapasztalat, hogy nem tartalmazzák a mi— 1 nősített személy megítélésének negatív vonásait, csak a pozitív tulajdonságok fejlesztésére való buzdításon keresztül bírálnak, A tervszerű kádermunká előfeltétele a káderek tervszerű, tudatos iskoláztatása, Pozitiv jelenség, hogy pártmunkásaink egyre növekvő számban vesznek részt állami oktatásban, szakmai továbbképzésben, A hatáskörben lévő párt- és gazdasági káderek 41,1 %-a l_ to —|