Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1962-04-25

r n- 5 -III./ A személyzeti munka pártirányitáaa éa ellenőrzése. Lengyel Zoltán párttitkár elvtárssal folytatott beszélgetés során megállapítást nyert, hogy a kádermunka jelentőségével tel­jes egészében tisztában van. Mint már az előbbiekben kifejtettük a párttitkár és a személy­zeti vezető közötti kapcsolat jónak mondható. Ismerik a Poli­tikai Bizottság idevonatkozó határozatait. Már csak két hete indult el az ilyenirányú tervszerinti munka, ők munkájukban már te régen alkalmazzák ezt a statisztika is igazolja. Az elmúlt esztendőben több alkalommal pártvezetőségi ülésen tűzték napirendre a személyzeti munka vizsgálatát, amikoris beszámoltatták úgy a személyzeti vezetőt, mint az egyes gazda­sági vezetőket, majd ezt követően taggyűlésen is tárgyalták a kádermunkát. A pártvezetőség rendszeresen figyelemmel kiséri a gazdasági ve­zetők ilyenirányú tevékenységét. Ha ezen a területen valahol hiba van, arról elsősorban a pártvezetőség, illetve a pártiroda értesül. A beállított káderekkel, vagy azokkal, akik számításba jöhetnek mint a jövő káderei Lengyel elvtárs személyesen és rendszeresen foglalkozik. Munkájukat figyelemmel kiséri. A pártosoportokra vonatkozó pártvezetőségi határozatokat rend­szeresen eljuttatják a pártosoportokhoz, ahol azt megbeszélik. A fent leírtak alapján megállapítható, hogy a pártvezetőség káder­­politikája a gazdasági vezetők káderpolitikájával megegyezik és nem eltérő. i ./. i...______T______ I —______________________________________________________________________________ «—J I

Next

/
Oldalképek
Tartalom