Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1961-06-28
r n w lo alapvető kérdéseit megértették, A hozzászólások azt mutatták, hogy ki-ki a maga területén érzi a felelősséget a végzett .munkáért. A hallgatók zömeg megértette a termelékeny ség.növelésének, az anyagtakarékosságnak és a belső tettálékok feltárásának szükségességét. Az 196o évi tervek .szemináriumi vitáin egy so alapszervezetben igen hasznos javaslatok hangzottak el a belső problémák megoldására vonatkozüan, •' Azonban egyes helyeken a téma tárgyalásánál még sokan nem er- /-> tették meg a szocialista bérezés alapelveit, ill. helytelenül értelmezték azt. Sérelmezték a degressziv bérezést, mert ebben a termelés fékezését látják, és csak hosszú vita után sikerült megmagyarázni, hogy a fejlődés mai szakaszában még elengedhetetlen ez a bérezési forma* Nagy érdeklődést váltott ki a mezőgazdaság szocialista átszervezése cimü téma is. Alapjában sikerült megértetni, hogy a szocializmus további építésének elengedhetetlen előfletétele• Elvileg megértették, hogy a proletárdiktatúra alapja a munkás—paraszt szövetség, és hogy a szocializmus építéséhez a munkásosztálynak más szövetségesekre is szüksége van. Ugyanakkor a vita során többször kiélezték a munkások és parasztok életszínvonala közötti különbséget a parasztság javára. Továbbá a közellátásbán megmutatkozó nehézségeknél a•szemináriumokon is volt paraszt-ellenes hang,Több helyen nem értették, hogy a mezőgazdaság szocialista átszervezése a termelés emelkedésével együtt is megoldható# Problémát jelent az is, hogy a szemináriumokon, de a pártszervezetek egy részénél is, a párt szövetségi politikáját leszűkítik a munkás-paraszt szövetségre. A Moszkvai Nyilatkozatot valamennyi oktatási formán, feldolgoztuk. Volt ahol az adott téma keretein belül, de zömében külön foglalkozásokon, Ha a felkészülés sok tekintetben nem is volt kielégítő, a hallgatók zöme mégis megértette korunk fő jellegzetese ego, tartalmát, a szocialista tábor éredményeit, L_ 3--zd