Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1961-06-28

I , ——I- 15 -Pedagógusok világáézeti nevelése, A pedagógusok marxista-le ni ni st a világnézeti nevelése a BPB. határozata alapján második éve folyik állami keretek között. Ebben a tanévbem a kerületi pedagógusok közül 418, az összpedagógusok 68%-a, a párttagoknak pedig 45%-a vett részt ideológiai tovább­képzésben. Ezen a területen sikerült megoldani azt az elvet, hogy csak annyi hallgatót vontunk be oktatásba és annyi szemináriumot indítottunk, ahány' megfelelő propagamdistát tudtunk biztosi ani. A hallgatók 24 csoportban tanulmányozták a marxizmus -leninizmust. p© Ebből 11 csoport a Marxizmus-Le ni ni zmus és II. évfolyamán tanult, a többi résztvevő a szakosított tanfolyamokon. A 24 konferenciavezető közül 16 párttag, valamennyi - egy kivételével - megfelelt a követelményeknek. A hallgatók kiválasztásánál a felkészültséget és a tantestületi ^ együvétartozást vettük figyelembe. Az alapszervezetek többségében helyesen oldották meg ezt a feladatot. Ennek ellenére egyes cso­portokban - különösen, a tudományos szoáalizmus tanfolyamán - érez­hető volt az alapképzettség hiánya, A tanfolyamok látogatottsága általában kielégítő volt, a tan­anyag ismeretének hiánya azonban sokszor csökkentette a konferenciák ^ Színvonalát, Az évvégi beszámolók és a vizsgák azt tükrözték, hogy pótolták ezt a lemaradást, A 4oo beszámolt és vizsgázott közül nem felelt meg három, és nem jelent meg 62, Az ideológiai képzés érezteti hatását a testületekben, A peda- v gógusok bátrabban mernek véleményt nyilvánítani, nagyobb a politikai kérdések iránt az érdeklődés, - bár a tanultak értelmezése még igen. nehezen megy. Előfordult a beszámolókon, hogy az osztály ismérveit hibátlanul elmondta az egyik pedagógus, de mikor konkrét alkal^ia­­, zását kérte a konferenciavezető, ez már nehezen qient, . / . / »u i

Next

/
Oldalképek
Tartalom