Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/3)
1958-01-08
r ... n létre, mert jelentős tömegek kivül maradnak a harcon. Ez csak részben a párttagság hibája, jórészt a vezetőségeken is múlik, a vezetőségek rossz vezetési módszerein. Vannak elvtársak, akiket megismernek es mindig több és több munkát kapnak, és igy előadódik, hogy pártmunkára később jelentkezett elvtársak már csak a pártmunkák perifériáin tudnak mozogni, nem kapnak képességeiknek megfelelő megbízatást. De fennáll az a veszély is, hogy az az ember, akinek rengeteg funciója van, lassanként sablónszerüen viszi a munkákat, vagy éppen nem tud minden funkciójának eleget tenni, és akkor ezekre a helyekre ismét egy teljesen uj ember kerül, akinek nincs meg ebben a kellő gyakorlata. Vizsgáljuk felül a káderek elfoglaltságát, és ezzel igyekezzük a túlterhelt elvtársakon segíteni. Kapcsolódik ez a munkásőrség kérdéséhez. Az alapszervi titkárok általában mind munkásőrségi tgok , de azok a pártbizottsági tagok is. Ez jó, szükséges és hasznos volt 1956. novemberéig. Most azonaban a pártmuria területén^ mint egy uj ág, jelentkezik a munkásőrség és az elvtérsak más partmunkáját gátolja, A munkásőrségben is a fegyelem megszilárdításáért folyó harc egyik gátló tényezője éppen az, hogy sok elvtars fontos funkciója miatt nem tud a foglalkozásokon megjelenni és a sok indokolt távolmaradás között elcsúsznak az indokolatlan távolmaradások. Ha valakinek sok pártmunkája van, a munkásőrségi tiszte alól fel kell menteni, éppen a pártegység megszilárdítása érdekében, mert meg kell nézni, hogy egyes elvtársak kevesebb megbízatást kapjanak, de azt jobban tudják elvégezni. Elegen vagyunk kérdése: 3 tagjelölt felvételi kérelmet kaptam január elejen.De vannak olyan augusztusi jelentkezők, akiket a taggyűlés októberben fogad el, Meg kellene nézni, hogy ha egy elvtárs valóban a pártba való, ne kelljen egy fél évet várnia, amig a taggyűlés pozitiven dönt. Ennek a másik oldala, hogy nehogy most az a nézet terjedjen el, hogy kevesen vagyunk, és ha nem találunk a területen olyant, aki a pártba való, akkor minden áron párt tagokat kreáljunk. Arra kell törekedni, hogy a párt tag és a kommunista egyet jelentsen. a gyakorlatban az a határozat, hogy pártfunkción kivül minden állami funkciót betölthet pártonkivüli is. Olyan irányba, hogy minden funkciót csak párttag tölthet be, de másirányu elferdítésével is lehet találkozni, hogy szükségtelenné teszi az illető ellenforradalom előtti vagy alatti ma atartásának vizsgálatát, függetlenné teszi ettől beállítását. Egy példa erre: Annak idején odateütek a pártonkivüli Kossuth dijas igazgató mellé egy pedagógiailag tapasztalatlan és képzetlen párttag elvtársnőt azzal, hogy minden pártonkibüli vezető mellé egy megbízható elvtársat kell tenni. Ez az elvtársnő ma nem párttag, mert az ellenforradalom idején nagyon megijedt, de továbbra is ott van. Felvethettem a felsőbb szervek felé, hogy ha ilyen redelkezés még van, akkor képzett párttagot tegyünk oda. A válasz: minden funkciót betölthet pártonkiüli is és a kérdés lekerült napirendről, bár az illetőről kiderült, hogy eléggé kiszolgálta az ellenforradalmat. Váczi elvtárs: ~ 257ÖUU kiesett munkaórára vonatkozólag történt-e valami intézkedés. A pártszervizetek harcosságánák lazulását említették az elvtérsak. Helyes volna megvizsgálni, hogy milyen mértékbn vonatkozik a másik " oldalra ez, hogy az alapszerví vezetőségek nem olyan szoros együttműködésben dolgoznak a gazdasági vezetéssel, mint amilyen szoros együttműködést a párt ujjászsvezése első időszakában tapasztaltunk. Igen veszélyes jelenség még a békülékenyaóg és az önelégültség is. Nem egy helyen tapasztalható, hogy most már nem szükséges a politikai felvilágosító munka, mert itt van a munkásőrség . Gál e. hozzászólása bizonyítja, hogy pusztán a fegyveres erők jelenléte nem old meg semmit, ügy látom, hogy visszavonulóban van az egészséges szellem. A tisztek felülvizsgálatával kapcsolatban kértünk az alapszervezetekből véleményt, ookszor előfordult, hogy ha rossz véleményt irtak egyikig—***