Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.12.a/3)

1958-06-25

r ... n fel a helyzetet. Lehet, hogy eltúlozták a dolgot, amikor csak a hibákat vetették fel, de az volt a véleményük, hogy arra mutatnak rá, amiben segíteni kell. A beszélgetések komoly agitációs munkát jelentettek. Kb. 2ooo emberrel beszélgettek, különböző szakmákhoz tartozókkal. A beszélgetésekből össze kellett állítani, kiválo­gatni az általánost, de az elszórt jelenségekre is rá kellett mu­­tatniok. Figyelembe kell venni, hogy a jelentésben általánositások vannak és ha a példák kifogás tárgyát képezhetik is, de megálla­pításuk mégis az, hogy nagyon sok tennivaló van még a part tömeg­kapcsolatának megerősítése terén. Radó elvt.: a következő javaslatokat teszi: 1./ Az ágit.prop. osztály dolgozzon ki agitációs érve­ket a brigádjelentések és tanulmányi ivei áttanulmányozása alapján. 2./ A PTO. a Furógópgyárban, Mechanikai Laborban és mindazokon a helyeken, ahol a pártszervezet gyenge a következő munkák során feltétlenül vegye figyelembe mmt és erőteljesebben segítse.-2./ A vizsgálatot folytató elvtársaknax. vissza keJLene térni ezek­be az üzemekbe ós a legközelebbi pártnapot a brigádok vezetői tart­sák. A központi szempontokon kivül használják fel az ott tapasz­tól taltakat. De ettől függetlenül is a továbbiakban térjenek vissza az üzemekbe. • 4./ tapasztalatokról a felső pártszerveknek tájé­koztatást kell adni. Sipos elvt.: Ilyen irányú munkában résztvett a XIV. kerületben. A tapasztalatok hasonlóak; pártszervezetek gyenge munkája, termelési agitáció hiányossága, nagycsaládosok helyzete. Felvetik a volt MDP. tagok, hogy helyén marad az ellenforradalmi munkástanács elnöke, húzza a nagy fizetéseket. Az igazgatók nem mernek hozzányúlni ezekhez az emberekhez. A felsőbb pártazervek vizsgálják meg ezeket a kérdéseket és foglalkozzanak a pártszer­vezetek megerősítésével. Zomborka elvt.: Három üzem van, amely rendelkezik olyan vezető garnitúrával a KISZ. szervezetet illetően, akik már a DISZ-ben is tevékenykedtek. Ezák meg is állják a helyüket. A Eurógépgyárban gyenge a KISZ. szervezet, de ott a partszervezet is az. A KISZ. titkár nincs megelégedve a párttitkár munkájával. A Mechanikai Laborban vannak KISZ- tagok, csak vezetőséget nem tud­nak alakítani. Az Offset nyomdában két hónapja alakult meg a KISZ. de még a taggyűlésre sem jönnek el. A jövőre vonatkozóan az a céljuk, hogy indirekt módon jussanak ela fiatalokhoz, mert a di­­rekt mód nem sikeru.lt? Hozzájárul a fiatalok között folyó gyenge munkához az alapszervezetek hiányos munkájú is. Ahol a pártszer­vezetek a KISZ-munkás pártmunkának tekintik^ ott meg is van az ered­mény. A szakmunkás képzéssel kapcsolatban: felvetődik, hogy sok esetben a fiatal szakmunkásnak majdnem a maximumot biztosítják ós bizonyos idő után már kifogásolja, hogy fizetése nem k±k emel­kedik# Véleménye szerint a fiatalok kapják a minimumot és csak ^ bizonyos idő múlva növekedjék a fiietésuk. Krajcsovics elvt.; Jónak tartja a jelentést abból a szempontból, hogy megmutatja mi a teendő a párt részéről. A nyugati filmek reklamálása a közömbösséget hifit i szót. Helyes­nek tartaná, ha a PTO. behívná az egyes vállalatod vezetőit, szakszervezeti elnökét és parttitkárát, valamint a vizsgálatban résztvevők egynéhány tagját ós itt bent a PB-on elbeszélgetne velük, meghatároznák a tennivalókat és egy idő után beszámoltatnák a fej­lődésről. 0 U— 'v------_J

Next

/
Oldalképek
Tartalom