Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1985-02-23

_ | Ebből a 65 %-ból 28 % többször nyerte el ezt a kitüntető cimet. Felméréseink szerint hazánk felszabadulásának 40. évfordulója, illetve a XIII.Kongresszus tiszteletére meghirdetett munkaversenyben állományunk közel háromnegyede vesz részt. A több éve alkalmazott tervszerű állcmányépitési rendszer lehetővé teszi az utánpótlás biztosítását. Az évenkénti cserélődés mértéke éves átlagban közel 8 %. Az állomány utánpótlása a VB döntése alapján a bázisvállalatok pártszerve­zetei és a parancsnokság közös munkájával hosszútávon biztosított. A kö­vetelmények teljesítése azonban a korábbi évekhez képest a társadalmi te­vékenységet vállalók csökkenése miatt nehezebbé vált. Negativ jelenség, hogy a jelentkezés után többen visszalépnek, meggondol­ják magukat. Különböző problémákra hivatkoznak. Ebben a megváltozott, nehezebb körülmények között végzett munkában hatha­tós segítséget biztosított a kerületi pártbizottság vezetése és a bázis­vállalatok pártbizottságai, pártszervezetei. Kiemelkedő az együttműködésünk a Budapesti Közlekedési Vállalat, a Közlekedési Minisztérium, az IKV, FŐKÉRT, GELKA szövetkezeti PB-vel, az Egyetemi Nyarda pártszervezetével. Köszönetemet fejezem ki a VIV, Atheneum, Patyolat Pártbizottságának és a Péterffi Kórház pártszervezetének és az uj bázisvállalatok; a VILLÉRT, VETŐMAG és az Állatorvostudományi Egyetem pártszervezeteinek szervező­­munkájukért. Ezt a segítséget, korrekt elvtársi együttműködést igényelve és érezve Ígérem, hogy egységünk teljes személyi állománya, az elkövetkezendő időszakban is legjobb tudása szerint teljesiti fontos pártmegbizatását. Példamutatóan helytáll a termelőmunkában, képviseli a párt politikáját L — -rój . I- 89 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom