Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1985-02-23

r 1-4-Fel kell, hogy vállalja az érdekék, az érdekviszonyok feltárását - vál­lalaton belül és látszólag - az egymással szembenálló érdekeket összhang­ba kell hozni. Amikor nőpolitikáról beszélünk az is megfogalmazódik, hogy a szolgálta­tást fejlesszük, az otthoni munkájukat könnyebbé tegyük. Ugyanakkor a Patyolattal szemben megfogalmazódott az a követelmény, hogy tegyen eleget a vele szemben támasztott igényeknek, de gazdaságosan. Nem fogadható el, hogy a vállalatok az eredményes gazdálkodás megvalósí­tásához dotációért, támogatásért kilincselnek. Szemléletváltozásnak kell bekövetkeznie a gazdasági vezetésnél és a dolgozóknál is. Elég nehéz át­állítani az embereket arra, hogy minden eredményért, az eredmény minden forintjáért keményen meg kell dolgozni, meg kell keresni azokat a belső erőforrásokat, takarékossági intézkedéseket, munkafegyelmi és szervezési kérdéseket, amelyekkel az eredmények felmutathatok. Ez a gondolkodás váltás nem megy egyik napról a másikra; vezetők, dolgo­zók körében egyaránt. Hiszen ez fegyelmezettebb munkát követel minden egyes dolgozótól, de ugyanakkor a vezetőktől is azt követeli, hogy ehhez teremtsék meg a tárgyi és közvéleményi környezetet is, a szükséges fel­tételeket. Hiszen, ha a jó munkát, eredményes munkát, a teljesítményeket nem dotál­ják megfelelően, az eredményesen dolgozókat nem ismeri el erkölcsileg a környezete, akkor ez nem fog eredményre vezetni. Amikor megjelent az az elvárás a vállalattal szemben, hogy eredményesen gazdálkodni, akár ugy is fogalmazhattuk volna, hogy nyereségesen gazdál­kodni. Találkoztak olyan problémával, hogy a dolgozók felvetették, hogy "meg­csinálták a nagy politikát és ebben mi nem szerepelünk". Rá kellett jön­nünk, hogy a nagy politikát mi csináljuk. Azok a döntések, amelyek nép- i gazdasági szinten, a népgazdaság irányvonalát meghatározóan születnék a vállalatnál kerülnék végrehajtásra, ezért szükséges az emberekkel meg­értetni, elfogadtatni, a feladatok végrehajtásának szükségességét. Nem olyan módszerekkel, hogy "megagitáljuk", hanem a ráébresztés szükséges­ségével, miszerint a helyi megvalósításban a saját érdekei is benne vannak. I fa L_-----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------t ó

Next

/
Oldalképek
Tartalom