Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1985-02-23

egyik TV interjú különösen roass visszhangot kapott. \ Ami leckét adott arra, hogy ez ilyen intézkedéseket nemcsak meghozni, de magyarázni ia nehéz. Dolgoz óink nyugodt, kiegyenoulyozot t légkörben vége­zik mindennapi munkájukat • Élik mindennapi dolgos életüket. Ez a közhangulatot jellemző másik - dön­tő - tényező. A harmadik* az, ahogyan a szocialista munkavoraony raoglenditéaét kezdeményezték dolgozó­ink. A 40. évforduló és a XIII. pártkongresszus tiszteletére. Kedvező mozzanat, ahogyan részt vesz­nek abban. Kedves Elvtársak! Mai pártértekezletünket a pártrondezvónyek egész so­ra előzte meg. Valamennyi rendezvény ö XIII. kong­resszus előkészítésére elfogadott ütemtervnek meg­felelően, pontosan, tervszerűen, fegyelmezetten és igen sikeresen zajlott le. A legnagyobb elisme­rés illeti ezért azokat a koimnuniatákat, akik az alapazorvosetekben, a xiárttestülotekbon, a tiszt­újító taggyűlések tisztségviselőiként tudták, mi a dolguk. Hegy hozzáértéssel tették azt, amit tenni­ük kellett. Elismoi’ós illeti egész párttagságunkat. Megértette a kongresszus előkészítésének politikai jelentőségét. Felkészülten jolent meg a pártfóruraok tanácskozásain. Felelősen fejtette ki véleményét. t é t é____________________________ «■——j 2 ••

Next

/
Oldalképek
Tartalom