Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1985-02-23
- lol -bíróság, ha paprikás, akkor krumplipaprikás. A rendőrség legyen rendőrség; nemcsak a gazdasági visszásságok felderítésében, de az utcán is lehessen rendőr, tiszteljék a járőrben a rend őrét. Ezt a helyzetet is még ki kell dolgozni, mert itt sincs minden a helyén. Elvtársak! A pártmunkával kapcsolatosan Gyula bácsi említette a pártfegyelmmel kapcsolatos kérdést. Két dolgot szeretne kiemelni: a pártfegyelmi megelőzésének fontosságát. Ezért is fontos lenne, hogy egy-egy pártfegyelmi esetet a kollektíva ténylegesen érdemben tárgyaljon, hogy tanulságul szolgáljon mindazoknak, akik egyegy fegyelmi ügy tárgyalásában résztvesznek. Konkrét példákon keresztül is nevelni és megelőzést segíteni szükséges feladat. Az elvtársak kezét fogjuk meg és amikor csak észleljük, hogy rossz utón jár - szóljunk, hogy az az erdőbe vezet és nem tudsz visszajönni. Számtalan eset bizonyítja, hogy időben elhelyezett elvtársi figyelmeztetés nagyon sok elvtársunkat megmenthetne a későbbi fegyelmitől. A munkásőrségről: nem tudok elérzéskenyülés nélkül ezeknek az elvtársaknak a szemébe nézni, amikor évente igy vagyunk egymással szemben. Az amit a munkásőreink önzetlenséggel csinálnak, példát adtak az egész társadalomnak, s ezzel a példával á sem élünk eléggé. Van gond, van baj, ezt leszmitva a munkásőrség hadra fogható, s ez nem hivatalos minősítés; ennek tar( talma van, nem is katonai, hanem inkább erkölcsi, és ezt nem használjuk ki eléggé. Értékorientáció meg stb, itt vannak az erkölcsi értékek, amikor nem mutatjuk fel, ebben a társadalomban tömegesen vannak olyanok, akik ezt az erkölcsi értéket képviselik. A mi hanyagságunk, U hogy ezt nem mutatjuk fel. j-------róró-----— f «mhhmbv^