Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1980-02-23

r n i. A NEMZETKÖZI HELYZET, KÜLPOLITIKÁNK FŐ IRÁNYA ÉS FELADATAI. A PÁRT NEMZETKÖZI TEVÉKENYSÉGÉNEK, KAPCSOLATAINAK FEJLESZTÉSE A párt fő politikai irányvonala alapján kialakult nézetazonosság egységesen értelmezi pártunk nemzetközi és hazai politikáját. Ez azt jelenti: kerületünk kommunistái és szövetségeseink egyet­értenek azokkal a sohasem változó — mert eszméink lényegéből következő és gyakorlatunkkal J megerősített — elvekkel, amelyek pártunk külpolitikáját tartósan meghatározzák. Ebből az eszmeiségből, az elvi politika folyamatosságából következik, hogy reálisnak ítéljük azt az elem­zést, ahogyan a kongresszusi irányelvek korunk meghatározó folyamatait értékelik. A külpoli­tika, a nemzetközi viszonyok újabb tényei is alapvetően igazolják, megerősítik a korunk sors­döntő kérdéséről, illetve alapvető tartalmáról adott értékelést, az előbbihez a béke megőrzését, az újabb világháború elkerülését, az utóbbihoz pedig a szocializmus és a kapitalizmus világméretű küzdelmét sorolva. Mivel korunk nemzetközi viszonyainak alapvető tartalma határozza meg az emberiség sors­döntő kérdésének megoldását is, ezért olyan nagy jelentőségű pártunk változatlan — és az irány­elvekben újólag megerősített — internacionalista külpolitikája; ezért fejezi ki ez a külpolitika egyszersmind alapvető nemzeti érdekeinket. Nemzetközi kapcsolataink meghatározó vonása volt és marad szövetségünk a szocialista or­szágok közösségével, mindenekelőtt a Szovjetunióval. Ez azt is jelenti: internacionalista elveink és társadalmi céljaink egyaránt arra köteleznek bennünket, hogy a szocialista építés során, a gya­korlati munkában szüntelenül erősítsük ezt a szövetséget oly módon, hogy mind eredményesebben hangoljuk össze politikai, gazdasági, védelmi erőfeszítéseinket a Varsói Szerződés és a KGST keretében, valamint két- és több oldalú egyeztetéssel. Szilárd elvi alapokon nyugvó külpolitikánk fontos tényezője, hogy erősítsük együttműködé­sünket, szolidaritásunkat az imperializmus ellen küzdő fejlődő országokkal. E kapcsolatrendszer­ben, meggyőződésünk szerint, lényeges tényező bővülő gazdasági együttműködésünk, a kölcsönös előnyökre alapozott külgazdasági érintkezőpontok felkutatása, gyarapítása. A békés egymás mellett élés elve alapján — mely a szocializmus elvi lényegéhez és gyakorlati politikájához tartozott eddig is, és tartozik ezután is —, helyeseljük a kétoldalú előnyökre ala­pozott, diszkriminációktól mentes együttműködés erősítését a fejlett kapitalista országokkal. Fontosnak ítéljük, hogy pártunk a nemzetközi munkásmozgalomban ezután is, mint eddig, az egység, a szolidaritás erősítése érdekében munkálkodjék. Az eszmei alapokon nyugvó elvi és gyakorlati együttműködés, amely az imperializmus elleni harcot, a béke védelmét, a szolidari­tást erősíti oly módon, hogy a lehetőségeket reálisan felmérve érvényesíti mindazt, ami az egység irányába mutat, összhangban van a pártok önállóságának és internacionalista kötelezettségeinek elveivel. A kerület kommunistái, dolgozói az irányelvek vitájában aláhúzták: hazánk nemzetközi te­kintélye, a nemzetek közösségében elfoglalt helye kifejezi a szocialista építésben elért történelmi eredményeinket. Elvi külpolitikánk folytatásához, nemzetközi kapcsolataink további erősítéséhez ezután is mindenekelőtt a fejlett szocialista társadalom építésében elért eredményeink adnak jó alapot, kül- és belpolitikánk tehát ily módon is elvi egységet alkot. ■ 0 00 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom