Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1975-02-07 - 1975-02-08
r n 66 nek és jövőjének megismertetésében és olyan pedagógiai légkört, amely nem hagy kétséget a tanulókban, a tanári szó igazságát, valamint a szavak ós tettek összhangját illetően. Örömmel jelenthetem a Pártérte ezletnek, hogy a Deszamólé taggyűléseken e kérdések súllyal szerepeltek es a VII. kerület Szakmunkástanuló Intézetei jelentős hagyományokkal és reális tervekkel rendelkeznek a nevelés területén. Büszkén dolgozunk, mert tudjuk - kiket nevelünk és ugy érezzük, hogy kerületünkben vannak eredmények a munkáspálya társadalmi presztízsének növelésében, az uj munkás generáció felkészítésében. Kedvos Elvtársak! Engedjék meg, hogy befejezésül még egy kérdésről, az tizeinek szerepéről szóljak. Hadd induljak ki a munkásosztály társadalmi szerepével foglalkozó KB. irányelvekből, mely leszögezi, hogy a szakmunkásnevelés egyik legdöntőbb pozícióját, a vállalati szféra jelenti. Ebben kifejezésre jut, hogy as ifjú munkásnemsedek szamára mindenekelőtt a vállalatok dolgosé kollektívája jelenti a nevelő társadalmat. ^ ( Szakmunkástanulóink az üzemben ismerkednek meg nemcsak az élethivatásul választott termelőmunkával, hanem Ut találkoznak közvetlenül és szervezett közösségben leendő osztályuk, a munkásosztály tagjaival. Az üzembon kap igazi tartalmat a munkásöntudat, a munkás életforma, a munkaerkölcs fogalma és itt igazolja szamukra vissza az ólet nemcsak a szakmai elméletben tanultakat, hanem társadalmi ismereteiket is. Más szóval: Ut tanulnak meg a tulajdonos eszével és felelősségével gondolkodni, cselekedni. Ezért nem lehet eléggé hangsúlyoz- . ni az üzemek szerepét, a nevelés eredményesebbé tételeben. U ----------------------------------------------------------------