Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1975-02-07 - 1975-02-08

A pályakezdőkkel való kiemelkedő törődés, a káderki­­választásban ká],ott nagyobb lehetőség az im jusági szö­vetségnek adott nagyobb tamogatas a bizonyítéka ennek a fordulatnak# Csak példaként a mellekle b|len jelzőob 57 klub ennek az időszaknak az eredménye és ennek nyo­mán több klubunk tevékenysége fővárosi jelentőségűvé emelkedett. A fiatalok társadalmi aktivitásának pozitiv változás,eb jól reprezontúlják a megtartott Ifjúsági Parlamentek. Az ott felszólalók tennivagyasa a széleskörű proolema felvetések és a hozott intézkedések is fontos tényezői az elmúlt éveknek. Ennek az időszaknak az eredménye az is, nogy mig az e­­luző pártértekezleten ugy szóltam, hogy kérem roro.iu­­sanak nagyobb figyelmet a KISZ szervezetek munkájára, most a bekövetkezett kedvező változások hatásúra, mond­hatom, hogy követeljenek az elvtársak,többeu. A telje­sítéshez a feltételek zömében adottak. EZu azéru is mondom, mert tapasztalatunk, hogy több pártszervezet egyedül az ifjúságpolitikai határozatom tekinti az Kiug­ró vonatkozó határozatnak és egyéb más határozatokban nem jelöli meg a helyi ICISZ szervezetek ..olaaataiu. Mi az ifjúsági szövetségben dolgozó kom lUhistak ezért tartjuk helyesnek a Szervezeti Szabályzarban javasolt módosítást, ami kimondja: hogy adott szintű KISZ szer­vezetet adott szintű pártszervezet közve bio mii irányit. Ezt a társadalmi változást jelzi az iijusági szövetség­ben lezajlott törekvés is, hogy képesek legyünk eleget tem i a feladatokhak. I A KISZ uj tervezési rendszere akció-programunk is en­nek megfelelően alakul. Napjainkban kezdődnek azok a vezetőségválasztó taggyűlések, amelyeken a KISZ tagok számot adnak egyéni vállalásaik teljesitésérői, ahol dönt a taggyűlés, hogy megkaphatja-e a KISZ tagsági 1- gazolványát a következő évre, vagy sem az illető LloZ-bag. ■ ró 1--------------j- 58 -i "

Next

/
Oldalképek
Tartalom