Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1970-10-17/1

r n — 6 — Sok harcos javaslat és észrevétel hangzott el a launkara vonatkozólag, amelyeket Pártbizottságunk összegezett, ki­egészített és amelyet Pártértekezletünk elfogadott, azzal hogy felsőbb szerveink felé továbbítsuk. A Kongresszus előkészítő munka tovább erősítette kommunis­táink egységét, politikai munkánk legfontosabb feladatának tekintve azt. Jogosnak tartjuk azt az igényt a küldöttek részéről, hogy a Kerületi Pártbizottság irányítása alatt működő egész Budapest vonatkozásában fontos feladatot ellátó szerv,-mely­nek feladata politikailag is jelentős - helyzetéről egészen röviden tájékoztassam az elvtársakat. Indokolt ez azért is, mert felelősséget érzünk a feladatok végrehajtását illetően és azért is, mert a Kerületi PB. igen sok probléma megoldásában segítette a vállalatot, A Közlekedési Vállalat a két Pártértekezlet közötti időszak­ban - 1968 januárjában jött létre , hogy több Közlekedési Vállalat összevonása révén összpontosítsa az erőket es koor­dináltan célirányosabb munkával tegyen eleget az utazási igényeknek megfelelőbb, de mindenképpen hatékonyabb feladatok­nak . /. kitüésött céloknak sikerült az elmúlt 3 évben eleget tenni. A szervezet beváltotta a hozzáfűzött reményeket, hatékonyabban tudott dolgozni, és ebben igen nagy része van a létrehozáskor megalakult PB-nok cg a pártalapszervezeteknek. Különösen érvé­nyesül a politikai munkánk során a megfelelő légkör,a vállalati egység és szemlélet kialakítása, az egységes közlekedéspolitikai elvek érvényesülése. A vállalat belső erőfeszítéseit,^ intézke­déseit döntő mértékben segítették a felsőbb párt és állami szervek intézkedései és hatékony támogatása. A Kerületi PB. segítésébe már utaltam, de kiszeretném hangsúlyozni, ezen 1 túlmenően a Budapesti PB. ós a Központi Bizottság állásfog­lalásait, intézkedéseit és határozatait. Ugyanezt mondhatom el n Fővárosi Tanács Intézkedéseiről, Irá­nyító munkájáról, valamint a KPM, segítő tevékenységéről.

Next

/
Oldalképek
Tartalom