Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1970-10-17/1

Az árszerkezeti változtatással kapcsolatban a területi pártszervezet tagjai kérik, hogy ezzel egyidejűleg te­gyék meg a kisfizetésüekre és nyugdíjasokra vonatkozó intézkedéseket is, Ezután átadja a területi pártszervezet üdvözletét és a Pártértekezletnek jó munkát, résztvevőinek jó egészséget és eredményeket kivan. Láng Jenő Elv társ. /Szivárvány Aruház/ Megtárgyalták a téziseket, egyetértettek vele, Arai annyit jelent, hogy tudatában vannak milyen feladatokat kell megoldaniuk a jövő időszakban. 8 jó munkahelyi légkör alapvető feltétele az üzemi demokrácia kiszélesítésé. Ennek kialakításában nagy szerepe van a helyi pártszerve­zeteknek. A határoztok végrehajtása és élővé tétele még nagyobb hangot kapott. Meg kellett valósítani azt a lehe­tőséget, ami biztosítja a demokrácia kiszélesítésének ér­vényesítését , de egyben a vezető személy felelősséget. A kollektiv vezetésnek kell elősegítenie a gazdasági veze­tés munkáját. Minden döntésünkben figyelombevesszük, hogy a pártvezetőség és a dolgozók együttesen tárgyalhassanak és határozzanak az őket érintő kérdésekben. Példa igy tárgyalták meg a tervelőirányzatot, a kbülektiv szerződést ós még néhány olyan kérdést, amelyek minden dolgozót érin­tenek, az apróbb részkérdéseket pedig erő és időhiány miatt képtelenek tovább vinni. Az egységek vezetői olyan bizalmi­akat kapnak akik száz százalékban megfelelnek feladataiknak. Egy-egy hetes bizalmi tanfolyamot végeznek el, ahol elméle­ti kérdésekben,vállalati feladatokban és azok gyakorlásá­ban nyernek képzést. « Az elmúlt 3 évben a Szivárvány Áruházban megpróbáltak ebben az szellemben dolgozni. A dolgozók észrevételeit, felkarol­ták, tovább vitték a vállalat vezetőséghez - mivel azok nem tudnak minden dolgozóval külön-külön beszélni - ezek végrehajtását később ellenőrizték. Kérik az újonnan megválasztandó Kerületi Pártbizottságtól, g adjanak problémáik megoldásához elvi utrautatást. " . «—J: f n _ 28 _

Next

/
Oldalképek
Tartalom