Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.12.a/1)

1962-10-17

I I tenni és maradéktalanul meg kell valósítani azt tetére, a proletár internacionalizmusra, a a helyes elvet, hogy vezető állásba az arra poli- szocialista erkölcs követelményeire, a mun­tikailag, szakmailag, erkölcsileg legalkalmasabb, kában, tanulásban és magatartásában való vezetőképes embereket kell állítani. helytállásra neveljék. 5 .A munkásőrség kerületi zászlóaljának b) A kerületi tanács államhatalmi és harckészültsége, erkölcsi, politikai egysége to- államigazgatási munkája mellett egyre in­vább erősödött, ugyanakkor egyes elvtársak ré- kább eleget tesz tömegszervezeti feladatai­széről még mindig tapasztalható bizonyosfokú nak is, együttműködve a párt- és tömegszer­avantgardizmus, „baloldaliság”. vezetekkel. Fontos feladata, hogy erőtelje-Ezért a pártértekezlet fontos feladatává te- Sen küzdjön a még mindig meglevő bürok­szi a Pártbizottságnak, ezen keresztül a zászlóalj ratikus ügyintézés ellen, a törvények kö­parancsnoki karának az eszmei-politikai nevelő vetkezetes betartásáért, szélesítse a társa­munka erősítését, a helytelen nézetek elleni kö- dalmi munkások körét, erősítse a tanácsta­vetkezetesebb harcot, amely előfeltétele a gok és a lakosság kapcsolatát. zászlóalj erkölcsi, politikai, harci ereje fokozá- , sának. J c) A Hazafias Népfrontban, a Nőtanács­, bán, a Magyar Honvédelmi Sportszövetség-6. A tömegszervezetek, tömegmozgalmak beil) a vöröskeresztben és a Magyar Szovjet pártirányítása érdekében: Baráti Társaságban dolgozó kommunisták a) A KISZ kerületi Bizottságának fon- bátrabban vonjanak be társadalmi munkába tos feladata továbbra is az ifjúság világné- a dolgozók minden rétegéből aktívákat; le­zeti, erkölcsi és politikai nevelésének foko- gyenek kezdeményezők az ideológiai yiták­zása, az erre irányuló ifjúsági tömegmozgal- bán, tartsák szem előtt, hogy a politikai szó­rnák, elsősorban az „Ifjúság a Szocializmu- vétség nem zárja ki, ellenkezőleg, feltete­sért Mozgalom” szélesítése. Megtisztelő fel- lezi az ideológiai vitákat. Munkájukban le­adata a párt- és a KISZ-szervezeteknek, gyen irányt mutató az az elv: aki nincs elle­hogy az ifjúságot a szocialista haza szere- nünk, az velünk van. A pártértekezlet felhívja az összes pártszervezetet, kerületünk valamennyi kommunistáját, hogy a pártonkivüli dolgozókkal összeforrva, forradalmi lendülettel és elszántsággal harcolja­nak a szocializmus teljes felépítéséért. ' Budapest, 1962. október 17. MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT VII. KERÜLETI PÁRTÉRTEKEZLETE I£§ s 1 I 5 SirÜSS . mt ifl ’ 'I ü I I í I I I i H i I Im I ífl | SS-______________________________________________j ■ ; — «—1 !

Next

/
Oldalképek
Tartalom