Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.12.a/1)
1957-06
r n- 16 -Az újságban is volt erről egy cikk, azonban ebben a cikkben csak azt hangsúlyózzák ki, hogy különböző gazdasági bajok vonnak, nem beszélnek arról, hogy ezeknek a gazdasági károknak milyen politikai alapjuk veit. Semmi szükség nem lett volna arra, hogy ezt a könyvet újból kiadják, Veres Péter előszavával. Milyen könyvkiadó az, amely ezt kinyomatja. Fegyelmi vizsgálat folyik ugyan a Magvető ellen, de minden körülmények között igyekeznek elkenni ennek az ügynek politikai vonatkozásait. 11a nem vonják őket olyan mértékben felelősségre, ahogy kell, akkor tovább fogják folytatni ezeket a mesterkedéseket. Lényegében itt a forradalmi éberségről van szó és bizonyos opportunizmus kezd elburjánozni. beszélnek arról, hogy a lapoknál olyan újságírók tudnak elhelyezkedni, akik súlyosan kompromittálták magukat. A színházak müsorpolitikajával kapcsolatosan a Népszabadság tartózkodik mindenfajta állásfoglalástól. Holott itt politikai állásfoglalásról van szó. A Népszabadság nem rég megjelent egyik cikkében irta, hogy az ügyészség szabadon engedte Mocsári István, aki zászlóaljakat vezényelt a szovjet csapatok ellen, de azért mégis a munkásosztály fia. Megjelent egy másik cikk: Kesztyűs kézzel cimen. Egy hai'madik cikk pedig a Csengődi ©llenforradalmárokról szólt. Ezt az ügyet ismerem és nem értek egyet azzal, hegy ilyen nagy pert akarnak csinálni a csengődi ellenforradalmarok ügyéből. Történtek dolgok, amiket el kell Ítélni. De semmiképpen sem helyes, hogy őket tüntessék fel a legvadabb ellenforradalmároknak és ugyanakkor azt a Mocsári István, azt szabadon engedik, mint a munkásosztály fiát. Az lenne helyes, ha a párt és állami szervek a-valóságos bűnösöket büntetnék meg, azok ellen indítanák meg a birói eljárást. A beszámolóval egyetértek. Azonban egy jó szót azért elvártunk volna az Ifjúsági Könyvkiadó pártszervezetének munkájáról. Mi voltunk az egyetlenek, akik megpróbáltunk szembeszállni azzal a rágalomhadjárattal, ami volt. Értelmiségi területen igen nehéz a helyzet. Azonban számítson a párt arra, hogy vannak olyan értelmiségi rétegek, olyan harcos kommunista rétegek, amelyek sziwel-lélekkel támogatják a pártot, I országos LEV^tAR U ------I í ____________________________________________________________________________________________________* I