Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.11.a/10)
1987
r~ n- 7 -oi s brotéglával, üzletpolitikával, illetve mennyiben vállalta fel as őssel járó konfliktusokat; bar közel cen c szükséges mértékben, de néhány válla la tnal cg szövetkezetnél nár fokozottabban törekedtek o műszaki, i’e;jlogstői tevékenység, illetve az ezt ellátó czokenoerek szerepellek, anyagi és erkölcsi megbecsülésének növelésére# V, A budapesti ipar racionalizálása, a fejlesztési célok következetes szelekciója, az egyes tevékenységek vioszafcjlosztésénok, megszüntetésének sokrétűen előkészített és átgondolt vegrenajtusa politikai feladat is. Megvalósítása érdekütköztetésekkel jár, a dolgozók széles körét érinti, ezért politikai támogatást, egységes szemléletet és cselekvést, a párt-, társadalmi és állami szervek közötti folyamatos koordinációt, konstruktív együttműködést igényel. A pártszervezetek politikai munkájában a jövőben állandó - dobnom különálló - élőmmé kell,hogy váljon a szelektív os intenzív iparfejlesztési feladatok végrehajtásának segítése. Az ezt szolgáld tevékenységen bőiül a következő kérdésekben tartjuk különösen fontosnak a szerepüket. 1. A pártszervezeteknek alapvető jelentőségű feladata a műszaki fejlődéshez szükséges politikai feltételek kialakítása , a kollektívák és ez egyes emberek alkot<5^~* uCvoLon/segét támogató társadalmi környezet megterem-Ez döntően s7e/lTl^7ö^ műnkát jelent, ami elsősorban az alábbiakra terjedjen ki: a ^szerkózotválbússal jelentkező konfliktusok félvállaiasa, ugyanekkor az ezzel jáiró feszültségek kozeléso; a^fejlesztési /illetve visszafejlesztés!/ prioritások léte, az ehhez kötődő emberi tényezők és érdekösszefüggések; a vallalrt, illetve szövetkezet jövőjére meghatározó U----- ' —-j mmmtmmm