Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.11.a/10)
1982
I— —I- 23 -Eltűnt a munkanélküliség réme, amely megalázza a dolgozókat a munkáltatók előtt és nagy anyagi veszteséget okoz az egyének mellett a társadalomnak is. A teljes foglalkoztatás megvalósitása során a munkához való jogot nem szabad összekeverni azzal, hogy a dolgozónak az adott munkahelyet garantáljuk. Ez a helyzet csak a fegyelmezetlen és lusta dolgozónak kedvez. A munkaerőt ésszerűen kell felhasználni, ez szükségessé teszi a dolgozók átcsoportosítását és egyeseknek adhat átmeneti elhelyezkedési nehézségeket. Ez sem adhat munkanélküliséget, ez elhatározott szándékunk. Az iparban felszabaduló munkaerőt fogadni tudja a szolgáltatás, infrastruktúra és kiegészítő gazdaság fejlesztése o nrra is fel kell hívni a figyelmet, hogy a teljes foglalkoztatottság biztosítása állami, kormányzati feladat, jí vállalatok arról gondoskodjanak, hogy a munkaerők racionális, hatékony foglalkoztatása valósuljon meg,- Munka szerinti elosztás és társadalmi egyenlőség Előrehaladásunk azon múlik döntően, mennyire vágytunk képesek ösztönözni a jobb, fegyelmezetteb munkát. Ezért támogatni kell a munka szerinti differenciált ösztönzést. Megindult egy differenciálódási folyamat a vállalatokon belül és a gazdálkodási egységek között. Ez helyes, mert a dolgozókat a jobb munkavégzés mellett arra ösztönzi, hogy a hatékonyabb munkahelyre áramoljanak. Ez társadalmilag hasznos, mert • • / • /j] $