Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.11.a/9)

1984

r n- 7 -A KIG2 csucsvezetőség számára igyekszünk rendszeres politikai tájékoztatást biztosítani részben kommunista tanáraink, rész­ben az egyik párttag hallgató bevonásával. A KISZ-tagok részt vettek az 1583-as Béke Nagygyűlésen. A KISZ önkéntes vállalása az önálló, társadalmi munkában tel­jesített ünnepi vagy közművelődési célt szolgáló, csoportos szereplések a pártbizottsági, tanácsi, középiskolai, szakkö­zépiskolai, népfront rendezvényeken. A KISZ aktivan részt vesz a Diákjóléti Bizottságban, valamint £ Felvételi Vizsgákon. A végzőshaTIpT^TagözatTb inősi tésé­­bah szohTSan csan a“Tc tárgy tanárnak és a gyakorlatvezető tanár­nak ven szerepe. A KISZ-tagok a pértrendezvényeken és a pártnapokon is - kisebb­­nagyobb létszámmal - megjelennek. III. Személyi feltételek A Budapesti Tagozat oktatói karát jó szakmai felkészültség jellemzi. Ám szép számmal akadnak kiemelkedő tanári személyiségek is, akik a Tagozat főiskolai rangját és karokterisztikumát szinte meghatá­rozzák. Jelenlétük és tevékenységük egyszerre teremt követelményt és értékrendet, A hallgatók körében népszerűségük nagy, hatásuk maradandó. Az oktatói testület ideológiai magatartását a lojalitás és az együttműködési készség jellemzi. Megnyilvánulásaikban a ráció és a humánum az uralkodó, de hangsúlyos az enociónaiitás is. Ebből fakad az ország legfelsőbb vezetéséhez éc a társadalomhoz kötődő érzelmi viszony fontos szerepe. Oktató-nevelő munkájuk áldozatos, lelkiismeretes, noha a Tagozat fizetési szintje - más főiskoláké­hoz viszonyítottan - kirivóan alacsony. A státuszok száma sem ele­gendő, kevés a főálláslT'ohtató, Az oktatók egészéeek politikai-ideológiai “továbbképzése" nemcsak a pártnapokon, a politikai vitafórumokon történik, hanem a kommu­nista tanárok aktív, személyes beszélgetései révén is, helyzetünk­ből adódóan ugyanis a politikai-ideológiai munka mozgalmi "'ellecét helyeztük előtérbe. -----"------------------—­Végezetül^hangsúlyozói kívánjuk, hogy a Tagozat jelenlegi színvo­nala kifejezetten a Tanszékek, af1 ókl*Qi;ók és az adminisztráció (Metodikai kabinet, Tanulmányi oeztóly, Gazdasági osztály) lelkes és odaadó munkájának köszönhető. Budapest, 1984. február 19. I A. Budapesti Tagozet_jPá rtszeryezete St.szám: 177. Pl. szám: 50 1984« február 20. rn—m^Í

Next

/
Oldalképek
Tartalom