Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1986-02-27
^um*..fi mii mi nini i««| 2 Nagy figyelmet fordítottak a KISZ-munka irányítására, segítésére és ellenőrzésére. Ennek eredményeként a fiatalok többsége KISZ ajánlással került a párt soraiba. A szakszervezeti munka pártirányítása érvényesült, az együttműködésük jó, ez érzékelhető volt a szakszervezeti választások előkészítésében is. Széles körű együtt munkálkodással biztosították a megfelelő káderek kiválasztását. Erősödött a pártbizottság és a párttagok tömegkapcsolata, a pártélet nyitottabbá vált, ezt segítették a szervezett rétegtalálkozások, az orvosokkal, nővérekkel, fiatalokkal folytatott beszélgetések. 2. A pártbizottság szakmapolitikai munkája eredményesnek minősíthető. Kellő figyelmet fordítottak és politikai eszközökkel segítették az intézet tevékenységét meghatározó fő feladatokat, így a gyógyítómunka színvonalának emelését, a kórházban folyó rekonstrukció alakulását, a gazdálkodás, a műszerezettség, az osztályok együttműködésének problémáit, Az intézet vezetőivel nyílt, őszinte, elvtársi munkakapcsolat alakult ki, a döntések kölcsönös konzultációk alapján történnek, ez is nagy mértekben elősegíti a politikai és szakmai feladatok megoldását. 3. A pártbizottság ideológiai—agitációs és propaganda munkát irányító feladataira nagy hangsúlyt helyezett. Ezen belül is kiemelt figyelmet fordított a széles körű tájékoztatásra, a politikai oktatás szervezésére és ellenőrzésére. A párttagság oktatása tervszerű és egymásra épül, a szakszervezettel és a KISZ-szel való koordináció erősödött. Kialakították - a helyi igényeknek megfelelően - a differenciált oktatási csoportokat, pl. főorvosok fóruma, főnővérek fóruma, ahol jelenleg az MSZMP XIII, kongresszusa határozataival foglalkoznak. Összegezve az elmúlt évben végzett politikai munka tapasztalatait, megállapíthatjuk, hogy a MÁV Kórház pártbi• ' /r , i —--------------------------------------------------------------—■ _ /ri ...