Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1984-02-16

r n- 4 -Gondként jelentkezik, hogy az 1983-tól érvényes bérszabályozás szerint a vállalatok bérszinvonal növekményéből igen alacsony 1-11/2 %-os az adómentes részhányad, emiatt a dolgozók által elvárt 3-4 %-os no­­minál bérfejlesztés már igen nagy adóval valósítható meg, amely nehe­zen elviselhető mértékben csökkenti az amugyis szűkösen rendelkezésre álló fejlesztési alapot. Az OÁH intézkedése alapján mindegyik vállalat elkészítette, illetve át­tekintette a káderutánpótlási tervét és nagy súlyt helyezett a szakmai továbbképzésre, állami oktatásban való részvételre, ennek ellenére ta­pasztalható, hogy több helyen az igazgatói, igazgatóhelyettesi, vezetői utánpótlás megoldatlan, illetve csak felvételekkel, pályázatokkal old­ható meg. A vállalatok az elmúlt években általában komoly pénzügyi gondokkal küsz­ködtek. Az AGROTEK-nél például gondot okozott a bankgarancia megszűné­se. A napirenden lévő, minden vállalatot érintő vevői megrendelések stornirozása a készletek emelkedését, hitel felvételét tette szükséges­sé. Bár a vállalatok jelentős részénél a hitel a fizetőképességet hely­reállította, egy-két vállalat ezt a lehetőségét is kimerítette. /AUTÓKER, MÜÁRT/ A vállalatoknál jelentkező pénzügyi problémák a pénzügyi fegyelem or­szágos megromlását mutatják és a vevők fizetésképtelensége, a sorbán­­állások láncreakcióját váltotta ki. A kerületi TEK vállalatok a VI. ötéves tervidőszakban számos szervezési kérdésben előbbre léptek, szervezeti képük korszerűsödött, kereskedelmi és gazdasági tevékenységükben uj módszereket vezettek be. Bővültek a kereskedelmi profilok, egyre nagyobb teret kapott a számitógépes kész­letnyilvántartás, illetve egyéb elektronikus feldolgozások alkalmazása. i III. Következtetések, ajánlások Az elmúlt három évben a vállalatok tevékenysége több területen fejlő­dött, a jelenlegi népgazdasági helyzethez igyekeztek alkalmazkodni. Az elért eredmények - igy a raktárhálózat növelése és korszerüsitése, a gépesitettség - technológia fejlesztése, a munkakörülmények javítá­sa, az uj kereskedelmi formák bevezetése, a hatékonyabb költség- és készletgazdálkodás - mellett számos feladat vár még megoldásra. Erre elsősorban a vállalati belső tartalékok feltárásával, mobilizálásával nyilik lehetőség. A figyelmet az alábbi feladatokra hivjuk fel : ' 1./ A piaci igények pontosabb felmérésével a körültekintőbb szállitó­­vevőkapcsolat megteremtésével javitsák az árukészletek összetéte­lét. ^___mmmí 1 ■■ ■ ■ i .i . ni j Lu i — i i, i M ' "■ ' —11 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom