Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1982-09-30
r n- 5 -Elmondták, hogy a szükségesnél jobban terheli őket az adminisztrációs munka, gyakran értelmetlen nyilvántartások készítése. Jogosan bírálták, hogy a középkáderek /technikusok, szerkesztők, rajzolók/ hiánya miatt kénytelenek maguk elvégezni ezek munkáját. Számlikra ez az értelmiségi munka devalválódását jelenti, amely akadálya szakmai továbbfejlődésüknek. A feladatok nem ösztönöznek magasabb színvonalú szakmai tudás megszerzésére, erre legfeljebb egyéni becsvágyuk sarkallja őket. Kevés a lehetőség az uj elgondolások, újítások kezdeményezésére. Ennek több okát látják: a vezetők tartózkodása az uj iránt, az általánosan megfogalmazott feladattervek, az alacsony ujitási dijak. A termékszerkezet-váltásnál a fiatal műszakiakat nem veszik eléggé figyelembe, nincs megfelelő kísérleti műhely és gyakran az ttjitásokat elbiráló bizottság sem tud a szakkérdésekre megfelelő választ adni. A logtöbb észrevétel, a leghevesebb reagálás a fiatalok bérezésével, munkájuk anyagi elismerésével és a lakáshelyzettel kapcsolatban volt. A meglévő bérrendszert úgy jellemezték, hogy az ma már a legnagyobb akadályozója a magasabb eredmények elérésének, a műszaki-közgazdász munka dinamikus fejlődésének. A bérek alakulása szorosan összekapcsolódik a beosztásban való előrejutással, ezért a kiváló szakemberek magasabb bérezése csak a besorolás megváltoztatásával válik lehetővé. Ez ellent mond a káderpolitikai elveknek, különösen a vezetőkészség és a politikai magatartás vonatkozásában. Sokan felvetették, hogy gyakori a fiktiv besorolás. A munka minősége szerinti besorolás, differenciálás helyett -aminek mérése a szellemi tevékenységnél különösen nehéz- a jelenlegi tendencia éppen a kiegyenlitődés irányába hot. Ez fékezi a munkában való nagyobb erőfeszítést, a hatékonyságot, de a nagyobb felelősségvállalást is. A fizikai dolgozók bérezése, anyagi helyzete jobb a fiatal műszaki és közgazdász értelmiséginél. Az 5~lo éves gyakorlattal ■ rendelkező mérnök, vagy közgazdász bére alatta van, vagy alig éri el, illetve haladja meg a hasonló szakmunkás fizetését. Mindezekhez járul a társadalmi juttatások terén a munkások számára nyújtott nagyobb kedvezmény /ovodai, iskolai felvételek, lakáshoz jutás/. | _________________4Á_ | TM 11 1 - I .1 . I l J UJip I ——— | .l !, I , . ^ i)-----------------