Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1981-07-09

Ugyanakkor tény, hogy kisebb létszámú pártszervezetek jobban meg tudják oldani az egyenletes, mindenkire kiterjedő munka­elosztást. Sajnos még mindig nincs kellő becsülete az alap­szervezet hatókörén kivül végzett politáikai munkának. A beszámolók színvonala egyre javuló, ma már jelentős részük elemző és értékeli az intézmény oktatáspolitikai, ill.müvé­­szetpolitikai munkáját is. Továbbá tartalmazzák az egyéni beszélgetéseken,ill. párt csoportértekezleteken felvetett kérdéseket, valamint a reszortosok munkáját. Tanintézeti területen a beszámolók mindegyike foglalkozott az új tanterv bevezetése okozta gondokkal, a szervezetlen­séggel, a várható tankönyvhiánnyal. Általában kritikusan fogalmazták meg a szakmai irányitó szervek ezirányú munká­ját. Szinházi területen a beszámolók zöme értékelte az előző év­ad bemutatóit, azok hatását a közönségre és a szinház tag­jaira. Több helyen felmerült az átgondolt, elkötelezett el­­szocialista kritika hiánya, mely iránt egyre egyre nagyobb van. A beszámolók foglalkoztak a pártépitésben elért eredmények­kel is. Mindkét területen fejlődött a párttaggá nevelő munka színvonala. Az ajánlók és konzulensek ma már megfele­lően érzik munkájuk politikai súlyát. Davitani kell a fiata- > lók arányát a pártépitésben mindkét területen. A beszámolók értékelték a tömegszervezetek pártirányitását. A szakszervezetek munkáját általában jónak tartják, az ott dolgozó kommunistákon keresztül megfelelőnek Ítélik a párt­­szervezetekben dolgozó pártt osztások során nőtt a szak­­szervezetekben dolgozó párttagok aránya. A színházak területén tapasztalható azonban bizonyos feszült­ség az együttműködésben. Ez elsősorban arra vezethető vissza, hogy a szakszervezetek megnövekedett jogköre miatt a párt­­szervezetek egy része úgy értékeli,hogy a területen ezért csökkent a befolyása, hatékonysága. r n- 3 ~ L.------2------=J

Next

/
Oldalképek
Tartalom