Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1979-01-04
r n M) 0 OX> Ez gyakran a személyes felelősség elmosódásához vezet» A vezérigazgató tájékoztatójában hangzott el, hogy nlnél feljebb megyünk a vasút irányításában, annál inkább eikenődik az egyes személyek felelőssége a végrehajtásban /pl.: a fényeslitkei üres rendező építése után derült ki, hogy nem a célnak megfelelően használják, ce a felelősség ezért nem állapítható meg./. b/ Az össztársadalmi és csoportérdek közötti ellentét időközönkénti felerősödése, a szemléletben megtalálható hiányosságokkal, a politikai munka e téren tapasztalható gyengeségeivel is magyarázható. A különböző szolgálati ágak /szakosztályok/ szerinti szervezeti formában az egyes ágazatok elsődlegessége hangoztatására ;gyakran nagyobb hangsúlyt helyeznek, mint az ésszerű együttműködésre és a lehetőségek összehangolt kihasználására. A gazdasági feladatok 1978. 1. félévi teljesítésével foglalkozó PB ülésen a PB tagjai, főleg az egyes szakosztályok szükségleteit, kívánságait vetették fel, kevesebbet szóltak az összvasuti lehetőségekből rájuk háruló munka megoldásának feladatairól. Különösen érzékelhető ez a beruházások és fejlesztések adott szintje és az igények /sokszor túlzott/ összevetésében. Szükséges megjegyezni, hogy minden bizonnyal az évek során felhalmozódott elmaradás itt nagyon nehézzé teszi a szakosztályok munkáját. c/ A PB irányitó munkájában helyesen nagy figyelmet fordít a vasút előtt álló gazdasági feladatokra. Az értékelésben, az ellenőrző munkában az eredmények ellenére nem érződik kellően, hogy elsődleges feladatuk a saját belső munkájuk emberi oldalával való foglalkozás, az egyes szakosztályok együttműködésének erősítése, a vezetésen belüli összhang állandó megteremtése. Az alapszerveveti párttitkárokkal folytatott beszélgetésen hangzott el, hogy az előadók, ügyintézők szintjén a felmerült problémákat könnyebb megoldani, az egyeztetés eredményesebb, mint a szakosztály vezetésénél, A merev és sokszor bürokratikus szervezeti formát mindenki bírálja, de az újabb formák meghonosítása gyakran a legnagyobb ellenállásba ütközik. /Pl.s az üzemfőnökségi rendszer kialakítása./ d/ A pártszervezetek taggyűlésein - bár többségét vitakészség, a kérdésekkel való elemző foglalkozás jellemzi - eléggé gyakori, hogy a párttagság szükebb csoportja és főleg ugyanazok vesznek részt a vitákban. Ezt részbon a beszámolók hosszúságával, és az un. visszainformáció hiányával megyarázzák. Saját értékelésük rögzíti, hogy "amig a fórumokon egyesek nem nyilvánítanak véleményt, egymás közt van észrevételük, kritikai megjegyzéseik'1. A párttagság körében érződik a vezető és a beosztott közötti függőségi-viszony. A PB munkáját az alapszervezetek pozitívan értékelik, de az is tapasztalható, hogy kevéssé tájékozottak a testület munkájárói és az ezzel U-----g-----=J L --- - ~ - —> —......... - ------ - ......... - ■ ------- ——------ ——i—