Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1979-11-22
--- •< . . . .1! m l . i ii 1 1 ' 1 " ----------r n 6., A t armelő t eifül etek irányi te központjában működő párt szervese tol: közül egyre többen cselekvési programjaikban meghatározzák azt is> hogy a KISzszervczetek milyen jellegű feladatokra koncentráIpának az adott mozgalmi evben« Ezekre leginkább az iranyito szint jellegéből adódó általános megfogalmazások jellemzőek,, Főként a hatékonyságj minőségi munka* takarékosság általános megfogalmazása, valamint a tervezett kommunista műszakokra való mozgósítás és egyéb társadalmi munkák szorgalmazása jellemző Problémát főként az jelonts hogy alapszervesobi szinten ser válnak konkréttá a feladatok, Ritka az olyan esőt* amikor a párt- és gazdasági vezetés fontos és konkrét feladatok végzését kéri a ICISz szervezettől, mint pl, a Vasúti Főosztályon az ügymenet korszerűsítésére., a bürokratikus elemek kiiktatására kért javaslatok^ a KöSZIG-nél az ipari szakgyüjtemény összeállításának feladata* Általában az jellemző, hogy a vállalatok, intézmények előtt álló feladatok társadalmi munkával való megsegítése más jellegű társadalmi munkák elvégzésére ösztönzik a KTSz szervezeteket.. A.KISz szervezetek akcióprogramjában ezek találhatóak meg általában-. Rendszeressé vált a vállalati üdülők patronalt iskolák, óvodák karbantartása, irattárak rendszerezése, stbo Kag;> norloz r jü társadalmi munkákat . kommunista műszakokat rokont a termelő vállalatoknál tudnak végezni. Ilyen munkák a METRÓ építésénél, sortatarozásoknál jelentkeztek, valamint a Nyugati pályaudvaron« ahol a két vasuiras KISz szerve,3 zet végez rendszeresen társadalmi munkát,? Jelentős társadalmi., öszszefogás van a Főv,2flÉIV-nél a saját beruházásos lakásépítésnél; KOKÖV-nél a hulladékgyűjtésben, A terület sajátosságaiból fakad, hogy a KISz szervezetek többsége olyan jellegű, hogy termelő tevéeknyseget társadalmi munkabon végezni nem tudó Főleg ezekről a helyekről mozgósítunk a kerületi és budapesti szintű társadalmi munkaakciókra, Gondot okoz egyrészt az, hogy ezelnak a munkáknak jelentős hanyada nehez fizika.i munka; ahol az előbbiekben említett területek kevesbe jöhetnek számit sóba mert főleg nőket foglalkoztatnak., másrészt egyre inkább a szakipari társadalmi munka iránt nő az igény., /pl» Del** * K-VI-409/79.