Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.11.a/4)
1978-07-06
I—— “J- 6 -Ennél még nagyobb feszültséget okoz a távlati parképítési tervekben szereplő fiatalok marxista tova képzése. Ugyanis az ML középiskolán elsősorban part-tagokat kell továbbképeznünk. A pártszervezetek viszent a középiskolai képzést tartják indokoltnak ezeknél a fiataloknál. 75./ A pártmunka további,- A^ártvezetőségek kötetlen beszélgetést folytattak a pártbizalmiakkal, a társadalmi aktivisták es a gazdasági vezetők között kialakult kapcsolatról, kölcsönös segítésről. Megállapították, hogy a kapcsolatot rendszeresebbé kell tenni, a pártcsopor bizalmiak legyenek kezdeményezőbbek, önállóbbak.- Jó módszernek bizonyul az, hogy a vállalathoz belepő uj párttagokkal a pártvezetéségek ismerkedő beszélgetéseket folytatnak, és részükre meghatároztak a feladatokat,- Az egészségügyi integráció következtében szervezeti változás történt a Korányi Kórház és a Csengery utcai Rendelőintézet pártszervezetei vonatkozáséban. Közös pártvezetőséget választottak. A jelölő bizottságok javaslatait fogadták el minden fórumon. ízzel a változással megteremtődik az egységes szakmai irányítás mellett az egységes politikai irányítás te -tétele. . ...- A Magyarok Világszövetségének pártszervezete vizsgálta a Magyar Hirek Szerkesztőségének belső helyzete . Megállapították, hogy megszűntek a belső feszültségek, amelyeknek személyi okai voltak. Jó munkahelyi légkör alakult ki. A további javulást több jo fe. - készültségi! újságíró bevonása eredményezne. * ‘ L=----------- ~zJ i___________________.____________._____________________________________________________________________