Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1978-04-13

Színházi és kulturális intézményi területről többször felvetették, hogy mindig problémát okoz vezető gazda­sági szakemberek pótlása, vagy újak beállítása. Indo­koltnak látják, hogy ilyen jellegű speciális szakember­képzés megvalósuljon. Hangulat:l. eletnok; A dolgozók megelégedéssel vették tudomásul, hogy a belg­rádi tanácskozás - ha hosszú huzavona után is - sikerrel zárult. A szocialista országok sikerének könyvelik el, hogy az úgynevezett "emberi jogokat" provokatív céllal fölvető ogyos nyugati küldöttségeknek nem sikerült a kon­ferenciát zsákutcába juttatni. Nem értették Málta oólját oki az utolsó pillanatban is akadályt gördített a sikeres befejezés elé. Továbbra is az érdeklődés középpontjában áll az arab kér­dés. Pozotiv mozzanatnak tartják a Szovjetunió és az arab országok SzadattaX szemben álló csoportja vezetőinek moszkvai tárgyalásait. Ezeken a tárgyalásokon a Szovjet­unió nagy türelemmel tanúskodik az arab országok ügyé­vel szemben. Egyesek úgy is fogalmaznak, hogy meddig tarthat még ez a türelem. Azonban még mindig jönnek olyan vélemények:,, hogy helyes e a Szovjetuniónak és a szocialis­ta országoknak támogatni az arab politikát, mikor azok sok esetben igen felelőtlenül élnek e politikai és gazdasági tá­mogatással. Az Egyiptomi kommandó Ciprusban elkövetett akciójával kap­csolatban megoszlanak a vélemények. A többségben az ese­mény megütközést keltett és nem növelte az arabok iránti rokonszenvet az emberek körében, annak ellenére, hogy a legtöbb arab állam is elitélte ezt az akoiót. A kisebb rósz sajnálatos eseményként értékeli a sikertelenséget úgy don­­dolják, hogy az Egyiptomi elnök ezzel a sikeresnek Ígérkező akcióval akarta a közvéleményt a maga oldalára fordítani és a zsákutcába jutott Izraeli tárgyalások miatt kárpótolnia magát. I ‘>'C------------------ —-U v r n- lo -

Next

/
Oldalképek
Tartalom