Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.11.a/4)

1978-03-02

I— —I- 2 -A vezetői állomány összesen 28 fő, ebből középfokú politikai vég­zettséggel rendelkezik 9 fő. A politikai végzettséggel nem rendel­kező vezetőink is megfelelnek a velük szemben támasztott politikai követelményeknek. Hűek alkotmányos államrendünkhöz és meggyőződés­sel szolgálják a munkásosztály, valamint a párt politikáját. Tudásukat rendszeresen gyarapítják és aktivan résztvesznek a tár­sadalmi munkában. Nagy gondot fordítanak beosztottjaik politikai ismereteinek bővítésére is. A vezetőkkel szemben támasztott hármas követelmény egyik lényeges összetevője a vezetői készség. Az elmúlt időszakban megítélésünk szerint jelentősen nőtt a különböző szintű vezetők szervező, irá­nyitó, elemző képessége. Ez annak az eredménye, hogy rendszeresen továbbképzést, tapasztalatcserét biztosítunk számukra. A 28 fő vezető beosztású dolgozó közül 19 fő fizikai munkásként kezdte. Az elmúlt évek egészséges kádercseréje eredményeképpen a vállalat vezető beosztású dolgozói között jó együttműködés alakult ki. A jó légkör kedvezően befolyásolja egy-egy uj vezető gyors beil­leszkedését. A vállalatnál két kulcsfontosságú munkakör jelenleg betöltetlen: A műszaki osztályvezetői és az offset üzemvezetői. A műszaki osztályvezetői és offset művezetői munkakör betöltése folyamatban van. összességében a jelenlegi vezetői állomány a velük szemben támasz­tott követelményeknek megfelel, ezt bizonyltja, hogy a nyomda el­nyerte az 1975-ös és 1976-os eredménye alapján a Kiváló Vállalat cimet. Magától értetődik az is, hogy a vezetők mind felkészültségükben, mind pedig vezetési módszereikben jelentősen különböznek egymástól. Problémaként lehet felvetni elsősorban egy-két idősebb vezetőkkel szemben, hogy a káderutánpótlás nevelésére nem fektettek elég hang­súlyt. Ennek az oka, hogy évekkel ezt megelőzően a kádermunkát le­szűkítették a személyzeti vezető feladatára. Ezért ezek az idősebb L ’ -----­..... - - ----- --------- -------------i— ---------------------1------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom